Olvasási idő: 5 perc
Hogyan lehet egy közösségből fesztivált szervezni Kárpátalján? Mi történt a háború kitörése napján? Hogyan lehet vezetőként teljesen új életet kezdeni? Kire számíthat egy vezető? Ezekre a kérdésekre kaptunk választ a KMKSZ – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség – Ifjúsági Szervezetének Elnökétől, a Beregszászi Járási Tanács képviselőjétől, egykori polgármestertől, Dobsa Istvántól az MCC Vezetőképző Akadémiájának első hallgatói beszélgetésén.
Szent Miklós napján az MCC Janus Pannonius programjának vezetője rendkívül hasznos tanácsokkal és még annál is érdekesebb történetekkel tarkította a hideg sötétbe burkolódzó téli napot. A beszélgetés érzelmi hullámvasút volt, olyan, mint egy élet, egy olyan emberé, aki mintha megélt volna már vagy 100 évet, jót s rosszat. A helyiek élete ugyanis egy a régióéval. Kárpátalja 120 ezer magyar ember otthona, olyan honfitársainké, akiket a történelem balsorsa különösen nehéz helyzetbe sodort. Bár nehéz sors gyötri, Kárpátalja sok reménnyel és olyan emberekkel teli, akik szeretnének tenni hazájukért, magyarságukért és a közösségükért: Kárpátaljáért. István is ezek közé az emberek közé tartozik. Fiatalkora óta vonzotta a tenni akarás és a közösségszervezés, nem véletlen, hogy emiatt is az egyik legfiatalabb volt a térségben, aki politikai pozíciót vállalt. Azonban sohasem felejtette el, hogy mindent az emberekért teszt, ez a fajta visszaadás részéről a kárpátaljai közösségi élet aktív formálásban mutatkozott meg. Fesztiváltól, koncerteken át, sporteseményekig számos program aktív szervezésében vállalt fontos szerepet és osztotta meg erről tapasztalatait a Vezetőképzős hallgatók nagy örömére. Az elmeséltekből egy olyan csöppnyi menyország pillanatképét kaphattuk lencsevégre, ahol a boldogság elérhetővé vált a nagy tömegek számára.
Kárpátalja, bár kicsiny terület, számtalan szerepben megfordult a világtörténelemben forradalmak helyszínétől, véres háborúkon át, Európa kapujáig mindent betöltött már. Sajnos azonban – bármelyik korszakról is beszélünk – szinte mindig figyelmen kívül hagyták az itt élők kultúráját, különböző nyelvi adottságait. Nem volt ez másként az elmúlt időszakban sem, amikor is az ukrán állam egy olyan nyelvtörvényt vezetett be, mely korlátozta a helyi kisebbségek oktatási és nyelvi lehetőségeit. Ez hamar végett vetett a korábban István által bemutatott idilli időszaknak, és megnehezítette a közönségszervezést, egy csapásra nehéz helyzetbe hozva ezzel az így is nagyon szegény régiót és annak lehetőségeit. A bajt pedig csak tetéztea háború, mely során Istvánnak sok ezer kárpátaljai magyarral együtt el kellett hagynia szülőföldjét, menedéket keresve az anyaország területén.
Istvántól megtanulhattuk, hogy az ilyen ínséges időkben is mindig számíthatunk a hozzánk közel állókra, barátokra, családra, akik segítenek, amikor a legnagyobb baj van. Hogyan lehet újból talpra állni akkor, amikor mindent hátra kell hagyni? Csakis úgy, hogy egy cél lobog a szemünk előtt, Istvánnak az, hogy egyszer még ismét ujjászervezheti közösségét.
István a háború kitörése óta Budapesten él, nem mehet vissza Kárpátaljára, de az élet egy új lehetőséget adott neki:tavasz óta ő a vezetője a frissen indult Janus Pannonius programnak, mely az MCC-ben különösen aktív közösségszervező hallgatókat tömöríti magábaolyan céllal, hogy visszaadjanak valamit a társadalomnak és az MCC közösségének egyaránt.
A tartalmas beszélgetést számos személyes történet és hasznos tanács tarkította, a hallgatók rengeteget tanulhattak Istvántól, a vezetésről, az önkormányzati politika alkotásról, a kárpátaljai közösségről, és arról, hogy hogyan lehet feldolgozni, ha minden összeomlik egy vezető körül. Nem véletlen, hogy záporozó kérdések sokaságára kellett válaszolnia az előadónak. Az előadáson túlmutat maga a filozófiai kérdés, hogy az ember vajon mennyire saját sorsának kovácsa, hiszen mondhatnánk, Istvánnak most Budapesten kell helytállnia, nem pedig szülőföldjén, mit ért akkor az eddigi munka? A kérdést az előadó a maga módján meg is válaszolta azzal, hogy folytatja a kárpátaljai közösségszervezést, csak éppen Magyarországon, ahol az első kárpátaljai ifjúsági találkozóra reményei szerint már jövőre sor kerülhet. Lehet hogy ember tervez, Isten végez, de minél inkább tervezünk, annál inkább segítünk is a Jóistennek, hogy milyen irányba végezze a maga dolgát.
Írta: Czagány Botond
