Olvasási idő: 5 perc
Hogyan kell egy kávézót működtetni? Miért egyedi a Főfotó? Mekkora szerepet kell betöltenie egy vezetőnek a saját alkalmazottainak kiválasztásában? Hogyan alakult az elmúlt 30 év a „fotóstársadalom” szempontjából? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat a Vezetőképző Akadémia hallgatói a legutóbbi hallgatói beszélgetésünk alkalmával. Ezúttal rendhagyó módon, a nyolcadik kerületi Baross utca 10-es szám alatt található Főfotó kávézóban találkozhattunk a tulajdonosokkal: Krasznai Jánossal és Zsigmond Gáborral.
Január 10-én kedden egy hideg téli estén, kíváncsiságtól túlfűtött Vezetőképző Akadémiás hallgatók lepték el a Főfotó kávézót Józsefvárosban. A környék számtalan kávézónak, kocsmának és szórakozóhelynek ad otthont, mely úticélja a turistáknak és az egyetemi hallgatóknak egyaránt. Nincs ez másképp a Baross utcában sem, ahol egy igazán különleges, már-már klasszikusnak mondható pesti bérház bejárata mellett, fénysorral díszített lépcsőn keresztül lehet bejutni abba a kávézóba, amelyik egyszerre műteremként, fotólaborként és „kocsmaként” is funkciónál. János és Gábor már az első pillanattól kezdve éreztették velünk, hogy máshogy vezetik a kávézót, mint ahogy az a nagykönyvekben le van írva. Ez olyan különleges hely, ami ezt is kívánja.
A tulajdonos páros gyerekkora óta ismeri egymást, mindketten elismert fényképészek, több közös projektjük is volt már. A leghíresebb ezek közül a még 1994-ben készített Magyarok c. könyv, melynek készítésekor a fiatal ambiciózus páros különböző pozíciójú, életkorú, nemű magyar embereket keresett fel egy portréfotózás erejéig. Politikusoktól, tanárokokon át munkásokig mindenféle ember szerepelt a könyvben. A mű sikerességet mutatja, hogy 2014-ben a kiadás 20 évfordulóján egy második verzióban is elkészítették. Gábor szerint csak később jöttek rá, hogy az alkotások mekkora hatással voltak a fotós társadalomra, hiszen ilyet még Magyarországon korábban nem csinált senki.
Mindig is nagy álmuk volt egy olyan hely létrehozása, ahol a fotózás közösségi élménnyel párosulhat. Így született meg a Főfotó, mely alkalmas kiállítások tartására és fényképezőgépek alkatrészeinek árusítására is. A kávézó kialakításában is szerepet játszott, hogy a tulajdonosok igazán a fényképezéssel szeretnek foglalkozni, így rengeteg olyan terület van, amit egy hasonló, de kevésbé különleges kávézóban a tulajdonos csinál, a Főfotóban nem. Így sokkal nagyobb szabadságot élvezhetnek a munkavállalók a munkaköreikben. Ezért minden munkavállaó magának érzi a kávézót és otthonosan mozog benne, létrehozva egy olyan légkört, mintha ha csak egy meghitt nappaliba egy baráthoz érkeznénk meg iszogatni.
Vannak olyan kiállítások is, amelyek aukciókként működnek. Ilyenkor az aukció napjáig – akár több hétig is – a vendégek értékes fényképészeti alkotások alatt ülhetnek. Látogatásunkkor az egykoron 70-es és 80-as évekbeli zenei album fotók lógtak a falakon. Többek között az EDDA művek 1981-es méltán híres „bakancsos” album fotója is, amiről megtudtuk, hogy az egyik leggyorsabban és legegyszerűbben elkészített albumkép volt a fotózás történetében. Ezek az aukciók szintén hozzátesznek a kávézó bevételéhez, mint ahogy azok a vásárlók is, akik csak a két tulajdonos fényképészeti szaktudása miatt keresik fel a fotólabort, hogy alkatrészt vásároljanak egy már „old timer”-nek nevezhető fényképezőgépbe.
Különösen érdekes volt a hallhatóság számára, hogy a kávézó működéséhez a tulajdonos páros nem dolgozott ki startégiát, a vízió a fejükben létezett, mégis varázslatosan működik. A belső tér kialakításánál pedig az volt a cél, „hogy olyan legyen, mint amilyenek mi vagyunk”. A kávézó szinte minden zugát ők hozták létre, a képektől a csillárokig. Emiattolyan kulturális élményt ad a Pázmány a Corvinus és az ELTE között fekvő háromszög kellős közepén, ami miatt rengeteg egyetemista választja a Főfotót.
Gazdasági és kulturális aspektusain túl, a hallgatók betekintést kaptak a „fotós társadalom” éltébe Gábor és János szemüvegén keresztül. A rendszerváltás után a szakma fénykorát élte, egyre több újság jött létre, bejöttek a nyugati lapok, olyan témákban is lehetett már fotózni, amikre korábban nem volt lehetőség. Emiatt a fényképészek hamar jól kereső művészekké váltak. Az évek során a média átalakulásával, az online sajtó megjelenésével, a professzionalizmus íratni elkötelezettség megszűnésével, a telefonok demokratizálódásával egyre kevesebb ember keresi a kenyerét a fényképészetből. Ezért is különleges, hogy teljesen újragondolva, fogyasztható kulturális termekként kezdték el értékesíteni a fényképészetet. Ez számunkra is nagy jelentőséggel bír, hiszen a gyorsan változó 21. században fel kell készülnünk arra, hogy akár egyik napról a másikra minden megváltozhat. És csak az tud alkalmazkodni, aki legalább annyira rugalmasan és ügyesen áll hozzá a változásokhoz, mint János és Gábor.
