Olvasási idő: 3 perc

A pápalátogatás kulisszái: Ferenc pápa Magyarországon címmel szervezett március 21-én kerekasztal-beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium Jogi Iskolájában működő Jog és Társadalom Műhely.

A Szentszék Sajtóterme február 27-én tette hivatalossá, hogy Ferenc pápa április 28. és 30. között, az Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárószentmiséjét követően ismét felkeresi hazánkat, s az állami és egyházi hatóságok meghívását elfogadva Magyarországra érkezik. A három nap során a társadalmi élet különböző csoportjaival találkozik Budapesten a Szentatya. Ferenc pápa tavaszi látogatásával II. János Pál pápa nyomdokába lép, aki szintén két alkalommal járt Magyarországon. A kerekasztal-beszélgetés során Ferenc pápa országlátogatásának kulisszáit különböző – teológiai, diplomáciai és történeti – szempontok mentén járták körbe a meghívott vendégek.

Dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, a pápalátogatás általános nemzeti koordinátora elmondta, hogy Magyarország Ferenc pápa kitüntetett figyelmét élvezi, hiszen egyetlen más Itálián kívüli országban sem járt két alkalommal a pápa. Tamás atya arra is rámutatott, hogy a Szentatya már 2019-ben Csíksomlyón is a magyarok közösségét látogatta meg. Az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy Ferenc pápa fiatal pap korában az Argentínában szolgáló magyar szerzetesektől még magyarul is megtanult pár szót.

Érszegi Márk Aurél, Vatikán-szakértő, Magyarország Szentszéki Nagykövetségének korábbi első beosztott diplomatája rámutatott, hogy a pápa kettős minőségben érkezik hazánkba: egyházfőként és államfőként. Ezt láthatjuk a Szentatya programjában is, aki érkezését követően udvariassági látogatáson vesz részt a Sándor-palotában, majd az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozik a Karmelita kolostor épületében.

Fenyves Krisztián, katolikus teológus, az MCC PhD Programjának résztvevője történeti perspektívában elemezte a látogatás jelentőségét. Kiemelte, hogy Magyarország és az Apostoli Szentszék modern diplomáciai kapcsolatainak létrejötte százéves múltra tekint vissza, ugyanakkor, ha II. Szilveszter pápa által Szent Istvánnak küldött koronára gondolunk, akkor azt is láthatjuk, hogy évezredes múltú ez a kapcsolat. Nem véletlen, hogy első dokumentált „pápalátogatást” is 1052-re tudjuk datálni, amikor IX. Leó pápa érkezett a pozsonyi békekötésre hazánkba.

Az egyórás beszélgetést követően a közel nyolcvan résztvevő több közönség kérdést is megfogalmazott. Jancsó András, a beszélgetés moderátora, az est lezárásaként rámutatott, hogy a pápalátogatás logójában megjelenő Lánchíd – az alkotói szándéknak megfelelően – arra a Ferenc pápai gondolatra utal, hogy az emberek között hidakat kell építeni, ennek a felhívásnak igyekezett eleget tenni az MCC Jog és Társadalom Műhelye is a kerekasztal-beszélgetés megszervezésével.