Felemelő látni, hogy egy megtartó közeg mennyire sokat ad – interjú Constantinovits Milánnal az Uniside hasábjain

Miért fontos és hogyan érhető el az európai szint a diplomások arányában? Mit tesz ezért az MCC?

Ezen a téren sok feladatunk van, de nemcsak az MCC, hanem a teljes magyar felsőoktatás szintjén. Az első, amit mi meg tudunk tenni, hogy már a legkisebbeket, akikkel elkezdünk foglalkozni, tehát az ötödik osztályosokat motiváljuk arra, hogy lássák meg a tanulásban a szépet, találják meg azokat a területeket, amik őket érdeklik, legyen egy olyan tanulásmódszertani stílus, amely közel áll hozzájuk. Nyerjenek így egy olyan lendületet, hogy szívesen menjenek egy jó középiskolába, majd válasszanak egy hazai felsőoktatási intézményt, és lássák meg a kitörési irányokat.

Fontos, hogy minél több lehetőséget ismerhessenek meg. A nemzetközi programjaink szervező elve ezért az, hogy először a felső tagozatosok ismerjék meg, barangolják be a Kárpát-medencét. Vannak központjaink Csíkszeredától Szombathelyig, Beregszásztól Szabadkáig. A középiskolásokat már egy európai nyitás keretében a kontinensen visszük különböző programokra, végül az egyetemisták előtt kinyílik a bolygó, és globálisan tudnak pályázni ösztöndíjakra, konferencialehetőségekre vagy akár egy egész szemesztert eltölteni különböző külföldi partnerintézményeknél, társegyetemeknél.

Hogyan választjátok ki a tehetségeket, akár már ötödik osztályban, vagy éppen az Egyetemi Programhoz? Miként zajlik a tehetséggondozás az MCC-nél?

Három részből áll a korosztályos képzésrendszerünk: működik a Fiatal Tehetség Program a felső tagozatosoknak, a Középiskolás Program és az Egyetemi Program. Mind a háromnak van egy bemeneti lépcsője, ahol egy korosztályra szabott tehetségprofil alapján próbáljuk felmérni a diákokat, és azokat beválogatni a képzésbe, akik megfelelnek a kritériumoknak. Az ötödikesek esetén ez elsődlegesen a csapatjátékra, a szociális készségekre, a kreatív potenciálra fókuszál, míg a középiskolásoknál már az általános műveltséget vesszük figyelembe, illetve azt a nyitottságot és terhelhetőséget, ami a Középiskolás Program elvégzéséhez szükségszerű. Az egyetemistáinknál egy téma önálló feldolgozását és prezentálását várjuk el a felvételin, és ehhez társítunk intelligencia-, illetve szókincstesztet. De ami megegyezik tehetségprofilokban, hogy proszociális készségekben erős, nyitott és fejlődni vágyó diákokat várunk, akik szeretnének egy olyan tehetséggondozásban részt venni, ahol hangsúlyosan csapatban, közösségben fognak dolgozni, hiszen az egyéni mentorálásunk is erre épül.

Fontos látni, hogy minden korosztálynak másra van igénye. A 10–14 éveseknél az első egy-két évnek arról kell szólnia, hogy kinyissuk számukra a világot, a tudományterületek sokféleségét, illetve a közöttük lévő átjárhatóságot mutassuk meg. És amikor már ebből a svédasztalból szemezgettek, és kialakultak azok az érdeklődési körök, amelyek mentén szeretnének mélyebben is ismereteket szerezni, akkor a 7–8. évfolyamon már egy olyan mentorálás részesei lesznek, ahol személyre szabott teljesítményt és fejlődési célokat várunk el. A középiskolások már a belépésüktől kezdve részt vesznek egy önértékelési–önfejlesztési folyamatban. Ezt Tükörnek nevezzük, ugyanis kapnak egy kis füzetet, amiben a saját teljesítményüket tudják rögzíteni, és a féléves értékelő beszélgetéseken ezeket végigvenni a mentor kollégáinkkal. Az egyetemistáknál ez ugyanígy zajlik, csak ott még sűrűbbek ezek a reflexiós alkalmak, illetve ott a saját teljesítmény, illetve az életvezetés monitorozása mellett szakmai segítségnyújtást is adunk, ami a pályafutásukat, a későbbi karriercéljaikat is támogatja.

Hogyan segítenek a programok utat találni a diákoknak a mesterséges intelligencia korában?

A mesterséges intelligencia teljesen átalakította, illetve folyamatosan alakítja át az oktatás minden dimenzióját. Azt látjuk, hogy ebben a környezetben három alapvető feladatunk van ahhoz, hogy a diákokat a saját szakmai–fejlődési céljaikhoz segíthessük. Az első, hogy megtanítsuk már a legfiatalabb, legszenzitívebb korosztály számára azt, hogy hogyan lehet hasznosan, tudatosan kezelni a különböző MI-alapú lehetőségeket, és hogyan ne csússzanak bele a digitális addikcióba. A második, hogy felismerjük annak a humán kvalitásnak az értékét, amit nem lehet mesterséges intelligenciával, illetve ezen alapuló programokkal és alkalmazásokkal kiváltani. Mi az a kreatív tőke, amink van, ami elidegeníthetetlenül a sajátunk, és amiben nem tud nekünk segíteni vagy minket helyettesíteni a mesterséges intelligencia. És ha szét tudjuk szálazni azt, hogy mik azok az esetleges gyűjtő- vagy rendszerező feladatok, ahol jól lehet (kontroll alatt) alkalmazni a mesterséges intelligenciát, akkor megalapozhatunk egy tudatos építkezést. Így a diákok a későbbi karrierútjukon a saját készségeikre támaszkodnak, és azok fejlesztését tartják szem előtt. A harmadik fontos tényező pedig, hogy a mesterséges intelligencia korában felértékelődik az itt és most alkotásnak, a prezentációs technikának, a retorikának, a verbalitásnak a szerepe. Ezért minden képzési szintünkön nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a diákjaink ki tudjanak állni prezentálni, konstruktív érvek alapján legyenek képesek kifejteni az álláspontjukat. Ha erre a három tényezőre hangsúlyt helyezünk az MCC-s életútjuk folyamán, akkor sokat segítünk nekik abban, hogy ebben a mesterséges intelligenciától túldominált térben megtalálják a saját, emberi értékekre támaszkodó útjukat.

Hadd idézzem tapasztalt kollégám, a Tanuláskutató Intézetünket vezető Setényi János gondolatait: tulajdonképpen minden pálya, legyen akár mérnök, jogász vagy pedagógus, alapvetően a személyközi kapcsolatokra épít. Arra, hogy valaki hogyan képes a saját szakterületét és kutatásait kommunikálni a laikusok felé, miként tudja ezt szakmai dimenzióban is megtenni és hogyan tudja úgy érvényesíteni saját érdekeit, hogy ezzel nem egy önző, öncélú karrierutat épít, hanem közösségben gondolkodik. Ha eme logika mentén nézzük a jövőt, akkor az MI sosem tudja helyettesíteni e személyközi kapcsolatok erejét. Bár ennek minden szakterületen van jelentősége, talán leginkább a diákokkal foglalkozó mentorok, coachok, pszichológusok, pedagógusok esetén látványos a személyiség hatása.

Vagy vegyük a szövegírást: nehéz megfogalmazni, de a stílusban, a gondolatok nyelvi elrendezésében, a lényegkiemelésben mindig ott van a személyiség, ott van a humánum, ezért a mesterséges intelligenciával kreált szövegek – legyen szó posztokról, reklámszövegekről vagy akár dalszövegekről – lélektelennek érződnek.

Melyik a kedvenc programod az MCC-nél?

Ha konkrét eseményről beszélünk, akkor a mi csapatunk által szervezett, a pedagógusoknak szóló kezdeményezéseket, pedagóguskonferenciákat említhetem. Ezek kitűnő lehetőségeket kínálnak arra, hogy találkozzanak egymással a tehetséggondozó ötleteiket izoláltan fejlesztő tanárok, össze tudjanak kapcsolódni és ráébredjenek arra, hogy ugyanazokkal a kérdésekkel, dilemmákkal, kihívásokkal küszködnek, legyen szó Sepsiszentgyörgyről vagy éppen Dunaszerdahelyről.

De leginkább egy folyamatot emelnék ki. Egy évtizede vagyok az MCC-nél, és ez elegendő volt ahhoz, hogy láthassam tehetséges életpályák kibontakozását és elindulását. Nekem a legnagyobb élmény az, amikor egy tíz évvel ezelőtt hozzánk kerülő ötödikes végigjárja a felső tagozatos, majd a középiskolai programunkat, és jelenleg valamilyen komoly témában kutatva az Egyetemi Program padját koptatja.

Egy egyéni sikert is hadd említsek. Van olyan nagyon hátrányos helyzetű kislány, aki ötödikesen felvételt nyert a programba, viszont a szülői háttér nem volt épp támogató. Sőt, alapvetően úgy álltak hozzá, hogy neki semmi keresnivalója itt, mert ez egy „úri huncutság”, nem az ő társadalmi közege. Sok-sok beszélgetéssel értük el azt, hogy a szülő támogatóan álljon hozzá, és a többi szülő összefogásával eljuthasson a programokra, a szombati képzési alkalmakra. Ez a kislány lassan kibontakozott, a közösség motorja lett egy határon túli városban, és jelenleg a Középiskolás Program büszke diákja. Felemelő látni, hogy egy megtartó közeg mennyire sokat tud adni egy hátrányos helyzetből érkező, ám tehetséges diáknak is.

Éppen ezért minden képzési szinten óriási hangsúlyt fektetünk arra, hogy a közösség nevelő hatása kibontakozhasson. A legkisebbeknél erre szolgálnak a kirándulások, az élményprogramok, a közös táborok, a családi napok, amelyek arra jók, hogy a diákok egymással kapcsolódjanak, és akár városokon átívelő barátságokat építsenek ki. A középiskolásoknak már szervezünk nemzetközi utakat, táborokat, amelyek az egyetem ideje alatt is megmaradó barátságokat eredményeznek. Az egyetemistáinknál a legkönnyebb a helyzetünk, hiszen ők együtt laknak, együtt vesznek részt az MCC délutáni és esti programjain is. Ez a közösség sportprogramokban, művészeti tevékenységekben, a diákok által szervezett kezdeményezésekben is testet ölt, amelyek még inkább összekovácsolják őket. Kiemelt helyszínünk a révfülöpi vitorlástábor, illetve a három éve megnyílt, a Hargita lábánál fekvő veresszéki táborunk, ahol elzártan és internettől teljesen mentesen tudnak egymással kapcsolódni, valamint felfedezni olyan élményeket, amelyek nem biztos, hogy alapból megadatnak az alfa és a Z generáció digitális térben szocializálódó tagjainak.

Ezen generáció szemléletformálásában milyen szerepe lehet egy olyan intézménynek, mint az MCC?

Ehhez az MCC-t el kell helyezni ama szereplők rendszerében, amelyek hatást gyakorolnak a fiatal korosztályra. Tapasztalunk az életkor előrehaladtával egy egyre gyengülő családi befolyást, míg az iskolának, a kortárs közegnek, továbbá az online térnek növekszik a hatása. E szereplők mellett pedig ott vagyunk mi, az MCC, az a közösségi tér, ahová jó kapcsolódni, ahol lehet inspirálódni, és ami egyébként pozitívan hathat a többi közegben végzett tevékenységükre is. Elég arra gondolnunk, hogy a diákjaink az iskolában is nyitottabbak, motiváltabbak lesznek, többet kérdeznek, bátrabban képviselik a saját véleményüket és a saját kortárs közegükben is cselekvő szerepet töltenek be.

Ehhez persze minden szereplő összehangolt munkája szükséges. Az MCC kihasználja azt a lehetőséget, hogy a szülőkkel és a pedagógusokkal is lehet kapcsolódni, és különböző rendezvények, előadások, közösségi alkalmak segítségével érdekeltté teszi őket a tehetségtámogatásban. Az ő párbeszédük kell ahhoz, hogy megfelelő rálátásunk legyen a diákok fejlődésére, és észrevegyük, hogy kinek milyen szerepe lehet ebben a hosszú éveken át tartó küzdelmes folyamatban.

Milyen lehetőségeket és akadályokat látsz azzal kapcsolatban, hogy a felnövő nemzedékek bekerüljenek a programjaitokba?

Az alfa generáció diákjai, tehát a 2010 után születettek most járnak nálunk a felső tagozatos képzésbe, és a legidősebb tagjai lassan elkezdik a középiskolát is. Nekik teljesen eltérő oktatási, művelődési, nyelvhasználati vagy éppen olvasási szokásaik vannak, amiket nem hagyhatunk figyelmen kívül, ha tehetséggondozásról gondolkodunk. Alapélményük az impulzusorientáltság, az a rájuk szakadó információs cunami, amely a digitális térből és a folyamatos online jelenlétből fakad. Amikor hagyományos kurzusokat tartunk, offline kapcsolatokat építünk, és egy térben, illetve időben találkoznak a diákjaink, akkor meg kell próbálnunk valahogy ellensúlyozni azt az ingeranyagot, ami a virtuális világból éri őket. Tíz évvel ezelőtt ezért is építettük fel úgy a felső tagozatos programunkat, hogy elsődlegesen az élményátadásra fókuszáljunk: kémiai kísérleteket végezhetnek a diákok, mentőállomást látogatnak meg, újraélesztést gyakorolnak, a pénzügyi tudatossági foglalkozáson hamis bankjegyeket hasonlítanak össze igaziakkal. Tehát olyan élményszerű, kézzelfogható tapasztalatokat adunk számukra, amelyek szemléletformálók és kellően inspirálók ahhoz, hogy akit mélyebben érdekel a téma, az otthon is utánanézzen. És azt látjuk, hogy ez a típusú learning by doing módszer képes a legkisebbeket is megfogni. Ha egy jó közösségbe helyezzük őket, akkor e személyközi kapcsolatok lesznek annyira érdekesek, hogy az online térről lekerüljön a fókusz, legalább akkor, amikor együtt vannak.

Mik a további célok, közeli tervek?

Ma már a Kárpát-medence szinte minden magyarok lakta pontján van egy MCC-s központ. Azon dolgozunk, hogy a városaink között még erőteljesebb legyen a kapcsolódás, és a diákjaink perspektívát lássanak abban, hogy ötödik osztálytól tényleg az Egyetemi Program végéig az MCC-s életúton maradjanak. Fontos e küldetés nemzetstratégiai vetülete is, hogy az azok a diákok, akik a külhoni régióban kapcsolódnak hozzánk, lássanak lehetőséget a szülőföldjükön maradásban is. Munkánkkal ebben erősítjük meg őket, hiszen Kolozsváron, Dunaszerdahelyen, Beregszászban vagy éppen Szabadkán ugyanúgy megkapják azokat a lehetőségeket, amiket Budapesten tudnának megszerezni. Mi megadjuk számukra az eszközöket, a tudást, a mentorálást, kinyitjuk számukra a Kárpát-medencét, és reméljük, hogy majd késztetést éreznek arra, hogy valamit vissza is adjanak a saját közösségüknek, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak.

Constantinovits Milán

• Az MCC szakmai igazgatója.
• Az ELTE-n végezte doktori tanulmányait, szakterülete a tehetséggondozás pedagógiája és napjaink retorikája.
• Oktatási tapasztalata az általános iskolától az egyetemi korosztályig terjed.
• Újságíróként is tevékenykedik.

A cikk szerzője Török Sára, forrás: https://diplomatszerzek.hu/megtarto-kozeg-sokat-ad-interju-constantinovits-milannal-mcc05/

Az interjú eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.