Olvasási idő: 2 perc
December. Valóban ünnep. Márai Sándor írja: „Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letöröltük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni.”
A várakozás, készülődés, vágyakozás időszaka ez. Nemcsak a gyerekeknek, a felnőtteknek is. A miskolci MCC-ben is ezt éreztük, amikor kicsik és nagyok együtt díszítettük fel az épületet, a termeket, és persze a karácsonyfát.
A Hunyadi János teremben, ahol máskor komoly témákról esik szó, neves szakemberek előadásait hallhatjuk, most halk zene szól, forró tea, apró teasütemény és narancs illata lengi be a termet. Nevetés, játék és közös készülődés színtere volt a közösségi tér, elkezdődött a karácsonyi ráhangolódás, amit nem csak a FIT-es diákok, de a nagyobbak, sőt a felnőttek is nagyon élveztek. Valamennyien együtt rakosgattuk fel a fára a gömböket és jégcsapokat, égőkkel díszítettük fel az udvart és a lépcsőházat. Jutott idő a játékra is, volt, aki sakkozott, mások kártyáztak vagy társasjátékot játszottak. És közben nem néztük az óránkat. Együtt voltunk, és röpült az idő. Mert jó a közösség, jó együtt lenni, beszélgetni, megbeszélni, ki mivel készül karácsonyra, ki milyen ajándékot készít, mit vesz a nagyszülőknek, hogy szereti a bejglit.
Bár tart még a tanév, várni kell még a szünetre, lesznek még komoly dolgok, de jó ide bejönni, kicsit leülni, nézni a fa fényeit, és csak úgy együtt lenni.
