Az MCC Jogi Iskolájának diákjai workshop keretében ismerték meg a patinás oslói Nansen Intézet felépítését és működését, illetve emellett betekintést nyertek az intézetben folyó legfőbb kutatásokba. Ezek között elevenedett meg Kína megváltozott szerepe a világban, az Északi-sark növekvő geopolitikai jelentősége, valamint a klímaváltozás által előidézett tengerszintemelkedés nemzetközi jogi kihívásai.
A Nemzetközi Jogi Műhely szervezésében a Jogi Iskola diákjai tanulmányúton vettek részt a Fridtjof Nansenről elnevezett alapított kutatóintézetben. A Nansen Intézetet 1958-ban alapították azzal a céllal, hogy tengerjogi, környezetjogi, a sarkvidékek nemzetközi jogi helyzetére, valamint energetikai és biztonságpolitikai kérdésekre vonatkozó és jelenkori kihívásokra választ nyújtó kutatásokat folytasson. A csoport Davor Vidas jogászprofesszor meghívására érkezett, aki bemutatta a Nansen Intézet történetét, misszióját és sajátos kutatási módszereit, amely a természettudományok eredményeibe ágyazza be a társadalomtudományos elemzéseket, így különösen a geopolitikai és nemzetközi jogi következtetéseket.
A diákok a szakmai napon elsőként megismerkedhettek a Kínával foglalkozó kutatásokkal és előadást hallgathattak Kína megváltozott szerepéről a világban. Gorild Merethe Heggelund előadásában elsőként azt elemezte, hogy a párizsi klímaegyezmény és a nyugati zöld átállás hogyan juttatja előnyös helyzetbe a kínai gazdaságot és ellátási láncokat e körben visszautalva Denf Xiaping gondolatára, amely szerint a „míg a Közel-Keletnek olaja, addig Kínának ritkaföldfémkészlete van.” Szó esett emellett az Északi-sark iránt tanúsított fokozott kínai érdeklődésről is. Pal Skedsmo, az északi-sarki kutatások vezetője elsősorban azt emelte ki, hogy míg 1990-es évektől egészen 2010-ig az Északi-sarkot érintő skandináv-orosz együttműködés virágkorát élte, addig 2010-től folyamatosan romlásnak indult, amely működésképtelenné tette az 1993-as Barents együttműködést is. Az előadás ennek következményeit elemezte az Északi-sark, a Grönland és a Svalbald szigetekre nézve. Davor Vidas, a tengeri joggal foglalkozó kutatások vezetője a klímaváltozás által indukált tengerszintemelkedésnek a gazdasági övezetekre gyakorolt következményeit járta körül. Ha pedig Oslo, akkor természetesen nem maradhatott el a vikingek történek megismerése és a Viking múzeum meglátogatása sem.