Olvasási idő: 5 perc

A 2023/24-es tanév tavaszi szemeszterében a Jog és Társadalom Műhely Portugália fővárosába, Lisszabonba utazott, ahol az innovációs kérdések modern jogi szabályozási, alkotmányjogi és társadalmi vonatkozásait vettük górcső alá. A szakmai út során a hallgatóknak lehetőségük nyílt megismerni, és interaktív módon továbbgondolni a jogrendszerekben hagyományos emberi értékekkel szemben a technológiai fejlődés által – különös tekintettel a mesterséges intelligencia által – támasztott koncepciókat. Feltérképeztük a lehetséges jogi megoldási stratégiákat, továbbá a metajurisztika köréből származó gazdasági, művészeti és szociológiai információkból kiindulva, innovatív válaszok keresésébe kezdtünk.

A hét során az ország legnevesebb jogi karain vettünk részt különböző beszélgetéseken, valamint az ország egyik legnagobb és legszínvonalasabb ügyvédi irodájának jogászaival cseréltünk gondolatokat. Az utazás első napjaiban ellátogattunk a Católica Egyetem Jogi Karára, ahol prof. Miguel Poiares Maduro dékán bemutatta a technológiai jogi kutatásaikat, valamint prof. Giovanni De Gregorio-val folytattunk beszélgetést a legújabb uniós szabályozási kérdésekről, “Digital Constitutionalism” címmel.

Utazásunk során ellátogattunk a Vieira de Almeida több száz ügyvédet foglalkoztató irodájába, amely világszinten is az egyik legjelentősebb technológiai jogi és szellemi tulajdonjogi ügyekkel foglalkozó cég, itt Martim Farinha “The future of the Digital Services Act (DSA) and platform regulation in the EU” előadásán vettünk részt, majd egy későbbi időpontban Tiago Bessa, a WhatNext.Law mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatásaiba engedett bepillantást, de megoszthattuk egymással gondolatainkat a NOVA Egyetem dékánjával és a szellemi tulajdonjogi kutatócsoport (NOVA – IPSI) jogászprofesszoraival, prof. Giulia Priora kutatócsoport vezetővel, prof. Francisco Pereira Coutinho vezető kutatóval és dr. Amanda Costa Novaes PhD hallgatóval is.

A program tartalmi síkját tovább szélesítve, külön napot szenteltünk a Portugáliában igen fontos szerepet játszó Katolikus Egyház álláspontjának megismerésére, így Cascais-ban Dr. Mendo Ataíde parókussal fejtegettük a kereszténység reakcióját a technológiai fejlődésre - állandóság és haladás a korral, a bioetika és a transzhumanizmus kérdései mentén. Az Egyház tanításából kiindulva szóba került az életet meghosszabító beavatkozások kérdése, amelyről egyelőre nincs kifejezett állásfoglalás, azonban az emberi mivolt ismérvei az évezredes tanításból kiindulva

állandó értékkel bírnak a jövőre nézve is. Az egyházi gondolkodás nem veti el a technológiai újításokat, bár ezek alkalmazását a katolikus tanításhoz igazítja, így például a gyermekek nemi és egyéb adottságainak terhesség előtti megválasztása nem fér össze a kereszténységgel.

A szakmai út során áttekintettük a magyar-portugál kapcsolatok történetét, jelenét és jövőjét is, így látogatást tettünk Magyarország Nagykövetségén is, ahol tartalmas szakmai beszélgetést folytathattunk Dr. Fábián Emília nagykövet asszonnyal a portugál-magyar gazdasági és politikai kapcsolatokról, a választások értékeléséről és az innovációs fejlesztésekről.

Utazásunk természetesen nem telhetett el a főváros kulturális és épített örökségének megismerése nélkül, így néhány szabad óránkban ellátogattunk a város székesegyházához, a Nemzeti Pantheonba, az Áldó Krisztus szoborhoz, valamint a Belém negyedbe és Portugália történelmi kikötővárosába, Cascais-ba is. A város állami technológiai fejlődést támogató rendszeréről Dr. Orlando Anselmo szociológus, “A művészet mint iparág, és a technológiai innováció állami ösztönzése” címmel tartott előadást a CIM – Centro de Inovação da Mouraria központban, egy este pedig a Casa do Comum-ban beszélgettünk az új generációs alkotók jogi és gazdasági kihívásairól, valamint érvényesülési kereteiről.

Az utazás során a résztvevők mindegyike tartott előadást a jogelméleti, jogbölcseleti, történeti és alkotmányjogi kérdéskörök egyikében. Az utazás utolsó napján volt szerencsénk betekintést nyerni az ország alkotmányos berendezkedésébe, valamint politikai viszonyaiba, így a Parlamentben Patrícia Pires, Elodie Rocha politikai elemzők és jogi tanácsadók által tartott előadáson és találkozón keresztül minden résztvevő átfogó tudással távozhatott a témában.

Összességében egy olyan mozgalmas és tartalmas szakmai utazáson vehettek részt a Jog és Társadalom Műhely diákjai, amely nem pusztán egy vékony jogterület részletszabályaiba adott betekintést, hanem átfogó képet biztosított egy uniós és nemzeti szabályozási szintet is érintő kérdésben, és mellette tanulmányozhatták az ország jogrendszerének és történetének kapcsolatát és alapjait is, közelebb kerülve ahhoz, hogy hogyan válik Lisszabon Európa innovációs bölcsőjővé.