Olvasási idő: 7 perc

A nehéz helyzetek – különösen a krízisek – nehéz érzésekkel és gondolatokkal járnak együtt. Az, hogy mennyire tudunk jól működni ezekben a helyzetekben attól függ, mire fókuszálunk: arra, hogy ezekkel a nehéz érzésekkel, gondolatokkal együtt is azt tudjuk tenni, ami számunkra fontos, és meg tudjuk élni a pillanatokat, vagy pedig arra koncentrálunk, hogy ezeket az érzéseket megváltoztassuk. Az emberben évezredek alatt kialakult evolúciós mintákról, a pszichológiai rugalmasságról, a belső szabadságról beszélt a Szülők Akadémiája keretében a miskolci MCC-ben dr. Márky Ádám, az MCC Vezetőképző Akadémia supervisora.

Mindenkinek vannak krízishelyzetek az életében, amikor azt érzi, nehéz súlyként nehezednek a problémák a vállára. De minél többet rágódunk ezeken a problémákon, annál nehezebb lesz az adott pillanatot megélni, mert gondolataink behúznak minket egy ördögi körbe, amiből egyre nehezebb kiszabadulni.

Márky Ádám másodéves orvostanhallgatóként mentőorvosként dolgozott, ekkor olvasott egy felmérésről, amelyet Németországban végeztek szívinfarktuson átesett emberek körében azt vizsgálva, mi lehetett az oka betegségüknek. A válasz mindannyiuk esetében a stressz volt. A fiatal orvostanhallgató maga is megkérdezte a betegeit erről a kérdésről, és az ő esetükben is hasonló eredmény született. De miért van az, hogy pontosan tudjuk mi a probléma, és mit kellene csinálni, de nem tesszük meg? Mindig jönnek a „ha majd…” mondatok. Hogyan tudunk képessé válni arra, hogy szabadon eldöntsük, mi a fontos számukra, és aszerint cselekedjünk?

„A pozitivizmus evolúciós nonszensz”

Természetes, hogy levegőt veszünk, de ha egyfolytában belélegzünk, az kinyír minket – mondta Márky Ádám. A társadalom viszont azt várja el tőlünk, hogy egyfolytában „belélegezzünk”, hogy egyre jobbak, ügyesebbek legyünk. De az élet nem ilyen egyenesen felfelé ívelő pálya, általában görbékből tevődik össze – tette hozzá a szakember. Amikor éppen egy „belégzési csúcson” vagyunk és jól éreznénk magunkat, akkor arra gondolunk, mi lesz majd később. Folyamatosan történeteket gyártunk magunknak, és genetikailag kódolva vagyunk arra, hogy belelássuk a negatívumokat ezekbe, ezért viszont sokszor okoljuk magunkat – tehát a pozitivizmus egy evolúciós nonszensz.

„Az élet olyan, mint egy naplemente, amit nem lehet megoldani, hanem meg kell élni”

Az agyunk egy meglehetősen konzerválódott szerv, ugyanaz a szoftver működik benne évezredek óta: éljük át a napot, a percet! Évezredekkel ezelőtt a túlélés volt a legfontosabb, hiszen, ha legyőztük a kardfogú tigrist, annak volt eleje, volt vége, azzal legyőztük a stresszt. Ma viszont nincs vége soha, nincs olyan, hogy befizettünk minden csekket, hogy elolvastuk az összes emailt, hogy nincs megoldandó feladat, tehát állandó túlélés üzemmódban vagyunk. Az agyunk azt üzeni nekünk: nem azért vagy itt, hogy jól érezd magad, hanem hogy túlélj! Nagyon sokszor benne vagyunk a taposómalomban, és az életet egy matekpéldának fogjuk fel, amit meg kell oldani, de az élet olyan, mint egynaplemente, amit nem lehet megoldani, hanem meg kell élni – hangsúlyozta a tapasztalt tréner. Az azonban, hogy lassabban tudjunk működni, egy tanulási folyamat eredménye, és nem egy választható üzemmód.

„Túlélő, problémamegoldó és történetmesélő program van az agyunkban”

Általában túlélés üzemmódban vagyunk, nem tudunk kikapcsolni, csak pörgünk és pörgünk. Érezzük, hogy le kell lassítani, de ez nehéz. A túlélő üzemmódban szaporán ver a szívünk, megváltozik a keringésünk, megnő a stresszhormonszintünk, az adrenalinszintünk, félünk, szorongunk, és ez nem kellemes, nem szeretjük.

Amikor veszélyben vagyunk, az rossz, és ekkor beindul a problémamegoldó üzemmód. Régen elsősorban fizikai veszélyek leselkedtek ránk, manapság pedig a saját érzéseinkkel kell szembenéznünk. Megpróbálunk ezek elől elmenekülni, de minél jobban próbálkozunk, annál inkább csak erre az érzésre tudunk koncentrálni.

Az ember az egytelen élőlény, aki – köszönhetően a saját magunk által gyártott történeteknek – ideális körülmények között is tud szenvedni. Ráadásul evolúciós szempontból mi törzsi életmódban éltünk, fontos volt, hogy a törzs tagjai maradjunk, mert ez a túlélés szempontjából lényeges volt, hiszen, ha megszegte valaki a szabályokat, kizárhatták a törzsből, és egyedül kérdéses volt a túlélés. Emiatt ma is igyekszünk igazodni a normához. Ma viszont elsősorban az internet adja a normát, ami azonban csalóka, mert ott mindenki csodálatos, tökéletes, mindenki mindig jól van. Mi pedig feszültek, dühösek vagyunk, mert nem tudjuk jól érezni magunkat, és emiatt bűntudatunk van. Belekerülünk tehát egy ördögi körbe. És ekkor jön a jótanács: engedd el! Azonban míg ezt egy tárggyal meg tudjuk tenni, a gondolatokkal nem, ezért szépen, lassan beszűkülünk a saját gondolatainkba. Számunkra a valóság és a képzelet egy, hiszen nem azt mondom, hogy feszültség érzését érzem, hanem azt, hogy feszült vagyok. Tehát azt hisszük, a gondolataink maguk az igazság.

„Az ember idővel megáldott lény”

A szakember Mustó Péter jezsuita szerzetes gondolatait idézte, aki azt mondja: „Jó olyan ember mellett élni, aki úgy indul a napnak, hogy a mindennapi nyüzsgésben is érzékeny marad arra, ami igazán fontos.” De vajon képes vagyok-e észrevenni azt, mi a fontos? Ami sokat segít: az ember eredeti természete alapján nem idővel szorongatott, hanem idővel megáldott lény. Az első lépés tehát a belső szabadság felé, hogy időt szakítunk arra, amit szeretünk. Ez nem azt jelenti, hogy belső békét élek át, hanem azt, hogy a sürgetettségem ellenére is azt tudom tenni, ami számomra fontos.

„A saját értékeink szerint éljük az életünket?”

Hogyan tudjuk megőrizni a kontrollt a feszültségektől terhelt helyzetekben is? Olyan, mintha a figyelmünk egy tölcsér lenne: stresszhelyzetben beszűkül. De meg kell tanulnunk a figyelmünket ebből a beszűkült állapotból távolabbra vinni. Mindezekhez viselkedésünket három alapvető pillér mentén érdemes rendszerezni: az első a megfigyelés, amelynek során a lehető legtöbbet próbáljuk befogadni a körülöttünk és a bennünk lévő világból. A második, hogy ezeket a tapasztalatokat belső nyitottsággal fogadjuk, tehát a saját élményeinkhez elfogadóan tudunk viszonyulni, a harmadik pedig, hogy képesnek kell lennünk arra, hogy aktívan cselekedjünk az általunk fontosnak tartott értékek irányába. Próbáljuk meg tehát ezt a három dolgot együtt alkalmazni, álljunk meg egy kis időre – akár egy teázás erejéig – és állítsuk át agyunkat tudatosan arra, hogy egy tágabb perspektívával szemléljük a körülöttünk zajló életet, és cselekedeteinket annak megfelelően ítéljük meg, hogy az, amit teszünk, segít-e minket abban, hogy a saját értékeink szerint éljük az életünket.

Az biztos, hogy Márky Ádám előadása alatt mindannyian gyakoroltuk egy kicsit a pszichológiai rugalmasságot, és egy rövid időre „elengedtük” a bennünk felgyülemlett negatív gondolatokat, mert az előadó humora, magával ragadó előadásmódja egy kellemes másfél órával ajándékozott meg minket.