Olvasási idő: 3 perc
Bonaparte Napóleon uralkodását és háborúinak geopolitikai következményeit mutatta be Hahner Péter, az MCC-Rubicon Történettudományi Műhelyének vezetője a pécsi MCC-ben.
Bonaparte Napóleon az európai történelem egyik legnagyobb- és legütőképesebb hadseregét állította fel, mellyel kis túlzással uralma alá vetette Európa csaknem minden népét és ellenőrzése alá vonta a kontinens fő gazdasági és kereskedelmi központjait.
A napóleoni háborúk hatásai, a hatalmi egyensúly változásai és az új világrend kialakulása mind olyan tényezők voltak, amelyek formálták a kor politikai és gazdasági eseményeit, alakították a kontinens geopolitikáját.
A történész elmondta, Napóleon rendkívüli tehetséggel, munkabírással, széles körű olvasottsággal, sokoldalú műveltséggel rendelkező személy volt, melyet ráadásul igen rövid idő alatt szerzett meg. Fontos volt számára a tehetséggondozás, nem véletlenül vitt magával népes tudós társaságot az egyiptomi hadjáratára, valamint alapított egyiptomi intézetet.
„Az igazat megvallva, hadtörténeti szempontból jó néhány félresikerült vállalkozása volt. Azt kell mondanunk, nem hódítóként, sokkal inkább államférfiként ért el nagy eredményeket. Reformjaival megteremtette a modern Franciaország alapjait.” – Fejtette ki a műhelyvezető.
Legyen szó az államháztartás kiegyensúlyozásáról, a bankszektorról vagy épp a közigazgatásról, Napóleon mindenhol rendet rakott. Számos intézkedése, kisebb módosításokkal a mai napig érvényben van Franciaországban.
Ez a belső béke, melynek népszerűségét köszönhette, azonban csak nagyon rövid ideig maradt fenn, és az ország ismét háborúba sodródik. Innen kezdve általánossá válnak a háborús túlkapások, és a személyes ambíciók előtérbe kerülnek a nemzet érdekeihez viszonyítva. Egyre többen fordulnak el tőle, s végül megállíthatatlan hanyatlásba borul uralma.
Bonaparte Napóleon az államot egységes, központosított, felülről irányított gépezetnek tekintette, s éppen pragmatikus, gyakorlatias szemlélete miatt volt képtelen megérteni a szabadságvágy, a hazafiasság vagy a vallásos hit erejét. Hadvezérként számos rossz döntést hozott, ennek ellenére a modern Franciaország alapjait hagyta hátra.