Olvasási idő: 2 perc

Nagyon sok pozitív oldala van az MCC-nek, és amit jelenleg szeretnék kiemelni, az a változatosság. A Vezetőképző Akadémia tagjaiként a Debreceni Egyetem vezetésének kihívásaitól kezdve, reptérlátogatáson át a pezsgőkostolóig nagyon sok mindenben volt részünk a Kelet-Magyarországi utazásunk során. Sümegi Zoé Anita írása.

Szerdán este egy közel 4 órás utazás után megérkeztünk Kelet-Magyarország központjába, Debrecenbe. Egy rövid főtéri séta után lehetőségünk nyílt beülni a képzés igazgatójának, Porkoláb Imrének az előadására az ottani MCC központba, az Aranybika hotelbe. Imre a csúcsteljesítmény fenntartásába és a kiégés elkerülésére irányuló módszerekbe adott betekintést. Szóba került a flow élmény elérésének és a döntéshelyzetek redukálásának fontossága is. A tanulságos program után egy közös vacsora keretein belül ismeretséget kötöttünk a helyi diákokkal is.

A következő nap reggelén ellátogattunk a Polgármesteri Hivatalba, amely egy történelmi jelentőségű épület, még maga Kossuth Lajos is megfordult benne. A polgármester úr mesélt a térség előnyeiről, nehézségeiről és kihívásairól egyaránt. Továbbá ismertette a megyei jogú város vízióját és misszióját. Következő programunk az egyetemen zajlott, ahol Prof. Dr. Pintér Ákos matematikus egyetemi oktató adott betekintést egy egyetem szervezeti működésébe, a vezetéssel kapcsolatos kihívásokba.

A beszélgetéseket követően a Debreceni Reptér kulisszái mögé engedtek bepillantást számunkra. Bőséges információt kaptunk a repülőgépek működéséről és bejártuk a reptér minden zegét-zugát a leszállópályától kezdve a toronyig.

Az eseménydús nap megkoronázása egy minőségi pezsgőkostoló volt, amelyet Kovács Zoltán az MCC Üzleti Ismeretek Műhelyének vezetője tartott. Zolinak Kárászteleken van pincészete, ahol pezsgővel is foglalkoznak. A különleges pezsgők kóstolása közben különböző ismeretekkel lettünk gazdagabbak, mint például, hogy mi a különbség a champagne és a sparkling wine között, vagy hogy honnan ered, és hogyan alakult ki a pezsgő kultúra.

Sümegi Zoé Anita