Olvasási idő: 3 perc

Manapság számos országban ideológiai alapokon korlátozzák a szólásszabadság gyakorlásának módját, ami túlmegy a felelősség és közösség alapelvein - hangzott el a Mathias Corvinus Collegium Budapest Lectures rendezvénysorozatának legutóbbi állomásán, amelyen Christiaan Alting von Geusau holland jogászprofesszor fejtette ki gondolatait a politikai és a jogalkotás kapcsolatáról.

A rendezvény vendégelőadója a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatának (ICLN) elnöke, illetve az alsó-ausztriai Trumauban működő ITI Katolikus Egyetem (Katholische Hochschule ITI) rektora, akivel Sulyok Márton, az MCC Közjogi Műhely vezetője beszélgetett. A néhány évvel ezelőtt a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje elismerésben részesült szakember a többi között arról fejtette ki gondolatait, hogy milyen társadalmi értékeknek kell megjelenniük a jogalkotásban és milyen eszközei vannak a döntéshozóknak az alapvető értékek és a józan gondolkodás érvényesítésére. „Újra fel kell fedezni a jogi alapelveket, ehhez pedig vissza kell mennünk a forrásokig, A jogszabályok megteremtése ugyanis nem függhet csak attól, hogy mi az aktuális politikai akarat” - fogalmazott Christiaan Alting von Geusau. Szerinte minden emberi lény végső célja a boldogság megtalálása, de az a jó, ha mindez a közösség érdekében is történik. A közjóról pedig párbeszédet kell folytatni a társadalommal és ezt figyelembe kell venni a jogalkotásnál is.

A jogi normák alapelve az igazságosság, a legfontosabb alapelv pedig az emberi élet védelme, ez Geusau szerint a vörös vonal, amit nem szabad átlépni és minden jognak innen kell származnia. Nagyon fontos a szólásszabadság is, ahol meg kell nézni, hogy az egyén joggyakorlása milyen hatással van a teljes közösségre. A szakember szerint az Egyesült Államokban és Európában is egyre inkább megfigyelhető az a jelenség, amikor ideológiai okokból korlátozzák a szólásszabadságot, pontosabban annak gyakorlásának módját. „Vannak olyan országok, ahol nem mondhatunk ki dolgokat anélkül, hogy bajba kerülnénk. Ilyen például, hogy az apa férfi, az anya pedig nő. Ha így haladunk, akkor a jogállamiságtól eljuthatunk az érzéseken alapuló jogi szabályozásig”- fogalmazott az előadó, aki szerint a szólásszabadság ezen korlátozása túlmegy a felelősség és közösség alapelvein is.

A Budapest Lectures programsorozat október 27-én folytatódik, az esemény vendégelőadója Justin Shubow amerikai építészkritikus, a National Civic Art Society nonprofit szervezet elnöke lesz.