Olvasási idő: 3 perc
Izraelben három év alatt ötödik alkalommal tartottak választásokat tavaly novemberben, amelynek eredményeként ismét Benjamin Netanyahu lett a miniszterelnök, immár hatodik alkalommal. A kormányfő az ország történetének eddigi legjobboldalibb koalícióját hozta létre, amelynek számos kihívással kell szembenéznie a biztonság, a vallás és az állam területén. A témában Amiad Cohen, a Tikvah Fund (Izrael első számú hagyományos értékeket közvetítő intézményének és kiadójának) főigazgatója osztotta meg a gondolatait az MCC Budapest Lectures rendezvénysorozatának idei első állomásán, amelynek moderátora Beszédes Noémi, az MCC munkatársa volt.
Az eseményt megnyitó Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy az MCC mindig is törekedett a közel-keleti állammal szoros kapcsolatot ápolni, amit mi sem bizonyít jobban annál, hogy az intézmény számos izraeli vendégprofesszornak és vendégelőadónak adott otthont. A főigazgató hangsúlyozta, hogy a választások meglehetősen turbulens időszakot eredményeztek az izraeli belpolitikában, ugyanakkor úgy véli, hogy a prosperáló Izrael a Közel-Kelet egyetlen igazi demokráciája.
Amiad Cohen először az újonnan megalakult kormánykoalícióról és annak programjáról beszélt, amely számos reformjavaslatot tartalmaz, a többi között a Legfelsőbb Bíróság és az Ügyészség szerepéről, jogköréről, működéséről. A szakember szerint a mai izraeli társadalom több szempontból is megosztott és a politikai erőviszonyok megváltozásának lehetünk szemtanúi. Izrael Állam alapításakor a Knesszet főleg szocialista és szekuláris erőket tömörített, azonban mára már az izraeli törvényhozás inkább konzervatív irányvonalat követ. Amiad Cohen szerint ez a változás annak köszönhető, hogy Izrael állam létezését már nem fenyegetik a környező államok, mint 1948-ban. A túlélésért folytatott harc hosszú évtizedekig tartotta egyben az izraeli társadalmat. A fenyegetés megszűnését követően is szükség van egy összetartó erőre és a vallás és a hagyományos értékekhez való ragaszkodás is egy ilyen összetartó kapocs- vélekedett a szakember.
A rendezvényen elhangzott: bár Izrael olyan szintű fenyegetésnek, mint megalapításakor volt, nincsen kitéve, de így is komoly erőket kell fektetni abba, hogy ezt a viszonylagos nyugalmi állapotot fenntartsa, így a hadsereg jelentős szerepet játszik a mindennapokban. Amiad Cohen, aki 19 évesen aktívan harcolt és 22 évesen már csapatot vezetett ellenséges területen úgy véli, hogy a hadsereg éretté és ellenállóvá tesz. Egyre több egykor ellenséges ország szándékozik békét kötni Izraellel, ami azért jelzésértékű, mert békét csakis erős államokkal szoktak kötni – emelte ki.
Izrael külkapcsolatai kapcsán Cohen megjegyezte, hogy Obama elnöksége alatt országa kénytelen volt jobban nyitni Kína, Oroszország és India felé, de az elmúlt év bebizonyította, hogy szorosabbra kell fűzni az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyt. A szakember hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy országa folyamatosan segít egyes európai országoknak, azok a nemzetközi színtéren nem támogatják, sőt egyenesen támadják Izraelt. Jobban ki kellene használnunk befolyásunkat annak érdekében, hogy érdekeinket jobban tudjuk érvényesíteni – jegyezte meg Amiad Cohen, aki Magyarországot üdítő példaként jellemezte: hazánk Izrael szoros szövetségese, aki bátran szembement az EU migrációspolitikájával. A szakember reméli, hogy ez az aranykor a két ország közötti hosszantartó jó kapcsolat kezdete.