Olvasási idő: 8 perc

A Vezetőképző Akadémia csapatával eltöltöttünk pár (didergős, de mozgalmas) napot Brüsszelben, és meglátogathattuk az Európai Unió jelentős szakmai és kulturális intézményeit. A színvonalas programok során lehetőségünk volt elmerülni az európai politika mélyvizében, és megismerkedhettünk Brüsszel, Brűzs és Gent csodálatos látványosságaival. Az út kalandos volt, marokkói foci üdvrivalgásokkal, lime sörrel és a szánkban szétolvadó belga csokoládéval vegyítve.

Hajnalok hajnalán indultunk útnak, és nagy izgalommal kezdtük az utunkat. Csupa érdekes szakmai program mellett kulturális helyeket is megszemlélhettünk, és városnézésre is adódott lehetőségünk. Első úticélunk az Európai Bizottság volt, ahol izgalmas beszámolót hallhattunk Várhelyi Olivér Szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős EU biztostól. Minden uniós tagállam 1 biztost delegál a bizottságba. A vele folytatott beszélgetés során bepillantást nyerhettünk a munkájába, és „gyorstalpalót” kaptunk a bizottság működéséről. Izgalmas volt az egész magyar bizottsági csapatnak kérdéseket feltenni és belelátni, mi is történik a színfalak mögött.

Részt vettünk a Liszt Ferenc magyar kulturális intézetben egy előadáson is, és megtekintettük Breuer Marcell tervező kiállítását. Azt is megtudtuk, hogy az idő elteltével a magyar kulturális intézeteket, Magyar Kulturális Központ névvel alapították, csak később nevezték át Liszt Intézetre mert a Liszt nevet jobban ismerik külföldön, és könnyebben „brandelhető”. 24 országban, összesen 26 városban működik magyar kulturális intézeti hálózat ezzel az új névvel és megújult arculattal, így kezdte meg a brüsszeli intézet is az új szezonját. Bekukkanthattunk egy pillanatra abba is, milyen lehet az ott élő magyarok kulturális élete, és azt is megtapasztalhattuk, hogyan próbálják megismertetni a külföldi közönséget a magyar kultúrával.

Egy gyors ebéd után részt vettünk az MCC brüsszeli központjának első nyilvános eseményén, ahol Európai Startupokról (és alacsony számuk okairól) hallgattunk meg egy panelbeszélgetést. Az előadó Dr. Norman Lewis volt, aki a Futures-Diagnosis Ltd. igazgatója. Következő helyszín az MCC oktatóterme volt egy pár utcával odébb, ahol Deli Andor Vajdaságból származó EU parlamenti képviselővel beszélgettünk kalandos élettörténetéről, a brüsszeli Fidesz frakció működéséről és kulisszatitkairól. Életre szóló tanácsokat és tippeket kaphattunk arról, hogyan is kell igazán jól lobbizni és érvényesíteni az érdekeinket.

Ezután újra szerencsénk volt találkozni Dr. Norman Lewis igazgató úrral egy közös vacsora erejére. A vendéglőhöz vezető úton megcsodálhattuk Brüsszel Főterén, a Grote Markton a karácsonyi fényjátékot. Majd izgalmas szakmai beszélgetések mellett vacsorázhattunk, amihez még a karácsonyi hangulat is dukált, csak, hogy minden tökéletes legyen.

Másnap a Belgium magyarországi nagykövetségre vezetett utunk. Itt Dr. Kovács Tamás Iván nagykövet úrral, illetve Varsányi Balázs konzullal találkozhattunk. Megismerhettük a külképviseletek különböző fajtáit, illetve, az ottani nagykövetség különösen összetett munkáját és sokrétű feladatkörét. Egy kis szünet (és néhány, a Nagykövet Úr által sütött pogácsa elfogyasztása) után abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy végighallgattuk két újdonsült magyar honfitársunk állampolgársági eskütételét. A ceremónia nagyon megható volt, a Himnuszt élő hegedűszó kísérte. Ezután egy, az Európai Parlament épületegyütteshez tartozó múzeumba, a Parlamentáriumba vezetett utunk, ahol egy, a digitális technológia különböző vívmányaira alapozott, interaktív kiállítás segítségével megismerkedtünk az Európai Unió kalandos történetével és átfogó működésével.A hétfői napot a brüsszeli Magyar Kulturális Intézet látogatásával kezdtük meg. Innen siettünk tovább, ugyanis a NATO monumentális központjában találkoztunk Nagy Zoltánnal, Magyarország állandó NATO képviselőjével és nagykövetével. A beszélgetésnek köszönhetően sokat megértettünk a katonai szervezet szerepéről, a jelenlegi orosz-ukrán háborúról, és Kína világpolitikai helyzetéről. Ezt követően körbevezettek minket az épületben, és elmesélték nekünk a NATO kialakulásának és sokat költöztetett központjának történetét. A napot a brüsszeli állandó képviseleten zártuk le, ahol bemutatták nekünk a szervezet szerepét, és megtudhattunk pár kulisszatitkot is az EP-ről. Emellett megtudhattuk azt is, hogyan készül a magyar állam a hamarosan esedékes EP vezetésre.

Ezt követően a hétvégén ellátogattunk Brűzsbe és Gentbe is. Gent a középkorban az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb kikötőváros volt. Ma már modern helyként ismerik a turisták, Európa vegetáriánus fővárosává vált. Olyan érzés volt, mintha visszarepültünk volna az időben. Gyönyörű fényekkel kivilágított tereken andalogtunk, és ihattunk egy forró kávét a nagy hidegben. Megtudtuk többek között, hogy az ablakokon azért nincsen függöny, mert a kor férfiai biztosítani akarták, ha elmennek katonaságba, munkába, az otthon maradt hölgyek nehogy rosszban sántikáljanak. A csupasz ablakokon keresztül minden turpisságra fény derül.

Brűzs karácsonyi fergetege ezután csak hab volt a tortán. Egyik pillanatban zenekart hallhatunk a karácsonyfával díszített téren, és üzenhettünk is, amit felakaszthattunk a fenyőfára.

A város tele van csatornákkal, az ember egy pillanatra úgy érezheti magát, mintha Velencébe csöppent volna. Körülnéztünk az óvárosban, malmokat, tornyokat láthattunk és az óvárost körülvevő erődítmények is különleges látványt nyújtottak. A Hanza városok egyik leggazdagabbja volt Brűzs, a gyapjú-, szövetipar sok ember jómódú életét megalapozta. Nyugat-Flandria legnagyobb városa, macskaköves utcáit, apró piacait, amik most karácsonykor még hangulatosabbak, rögtön a szívünkbe zártuk.

Délután látogattunk el Gentbe, ami 55 kilométerre Brüsszeltől, a Schelde és a Leie folyók összefolyásánál fekszik. Egyetemi- és kikötőváros. A városközpontot egy nagy sétálóutca szeli át. A 90-es években hozták létre ezt az utcát (eredeti nevén Werregaren straat). Itt szabadon alkothatnak és kifejezhetik mondanivalójuk a festményeikkel a street art alkotói, a graffitisek és a hobbi művészek is.

Vasárnap a szabadnapunkon Brüsszelt fedeztük fel. Az első és legmeghatározóbb pont, a Grote Markt főtér. Esténként megvilágítják a teret és karácsonykor szuper modern fényjátékra rophatjuk. A legjobb hely, ha szeretnénk majszolni egy waffelt, azaz egy gofrit. Nem messze a tértől Brüsszel talán egyik legikonikusabb szobrát, a pisilő kisfiút, Manneken Pist nézhetjük meg. Ma már a szobor kislány párja is megtalálható. Apró, bronzból készült szobrok, több legenda is övezi őket. Brüsszel meghatározó nevezetességei még az Atomium, a kilenc gömbből álló építmény, amit az 1958-as brüsszeli világkiállításra készítettek, a brüsszeli királyi palota a belga király és királynő hivatalos rezidenciája.

Csodálatos élmény volt együtt ez a pár nap. Fejlődtünk mind szakmailag, mind kulturálisan, mind emberként! Nagyon hálásak vagyunk ezért a vissza nem térő lehetőségért. Beszélgethettünk emberekkel, „kultúrsokkot” kaphattunk,és talán még kis hazánkat is jobban becsüljük, mert Brüsszelnek árnyoldalai is léteznek. Ezért fontos utazni, mert az ember mikor visszatér, rájön, mindenhol jó, de legjobb otthon.

Írta: Demjén Dorottya és Mizsák Balázs