A 2020-ban elvégzett nagymintás ifjúságkutatás alapján a 15-29 év közötti magyar fiatalok körében megjelennek a gyakran emlegetett problémák, mint a lakhatás megteremtésének nehézségei, vagy éppen az anyagi jellegű gondok, de hangsúlyosabb helyet kapott a bizonytalanság és a baráti társaságok hiánya – mondta el Szegeden a beszélgetés moderátora, Sullivan Ferenc, az Ifjúságkutató Intézet kutatója.
Az előadók egyike Edmár Attila, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke volt, aki Dunaszerdahelyről érkezett és a felvidéki ifjúság helyzetét is jól bemutatta a tapasztalatai alapján. Elmondása szerint számára a legszembeöltőbb különbség a magyarországi és a szlovákiai gyakorlat között, hogy az utóbbi esetében jelentősen hiányosnak érzi a diákok érdekképviseletét, szervezését. Az ott jellemző keretek nélküli önszerveződő társaságokat nem tartja szerencsésnek, ugyanis a keretek hiányában véleménye szerint nem kellően produktívak a fiatalok és nem tudják érvényesíteni az érdekeiket. Az idősebb korosztályok fontos feladataként jelölte meg, hogy érdekeltté kellene tenni az ifjúságot arra, hogy minél aktívabban vegyen részt ezekben a szervező munkákban, legyen az közéleti, egyesületi terület, vagy egy egyszerű baráti társaság.
Az est másik előadója Ament Balázs, ifjúságügyi szakember volt, akit Szegeden sokan ismerhetnek, ugyanis elmondása szerint 20 évvel ezelőtt kezdte el ifjúságsegítői munkáját. Így részt vett több különböző szervezet munkájában, de tevékenykedett a Hallgatói Önkormányzat elnökeként is az Juhász Gyula Pedagógusképző Karon. Balázs jelenleg Gyulán dolgozik. Fontos megállapítása volt a beszélgetés során, hogy az ifjúságsegítés területén is meghatározó tényező, hogy a milyen településtípuson belül, vagy milyen szociokulturális közegben végzik munkájukat a szakemberek. Ezzel együtt jár az a kijelentése is, hogy az idősebb korosztálynak kellene válaszolnia arra a kérdésre, hogy „de hol legyen közösségben a fiatal?”. Arra célzott az előadó, hogy a több évtizedes tapasztalatok alapján fontos lenne olyan közösségi tereket létrehozni, amelyek ún. fogyasztási kényszer nélküli helyek, ahol lehetőség van arra, hogy az egymással való kommunikáció, beszélgetés, kapcsolatok kialakítása történhessen meg és ne legyen nehezítő, vagy esetleg kizáró ok, hogy csak addig maradnak „szívesen látott” vendégek a fiatalok egy adott helyen, amíg biztosítják a folyamatos fogyasztást. Nem mellékes ezzel együtt az is, hogy ezekben az esetekben jobban elejét lehetne venni annak a tendenciának, hogy a találkozás célja megmaradjon a kapcsolatkiépítés, -fenntartásban, ne csapjon át abba, hogy a cél az italozás legyen és „ha már ott vagyunk, esetleg beszélgetünk is.” Emellett megemlítette még a „mamahotel”, „papabank” problémakörét is, amelynek hatására a fiatalok önállósodása jelentősen kitolódik minden téren, valamint sok esetben egyfajta illúziókkal telt világba ringatja a fiatalokat, főként, ha ez kiegészül még a közösségi média platformok negatív hatásaival is.
A jól irányított és a „Kívánj tizet” című kötet témakörei mentén vezetett beszélgetés összefoglalásaként elmondható, hogy az előadók mondanivalójának közös metszéspontjaként az idősebb korosztályok aktív részvétele, a for- és nonprofit szektor érdekeltté tétele és az ifjúság hatékonyabb, aktív bevonása is elengedhetetlen azon, hogy számottevő arányban változhasson a jelenlegi helyzet pozitív irányban.
