Olvasási idő: 5 perc
2024. április 4-én a Mathias Corvinus Collegium budapesti székhelyén a Kié itt a tér? – Párhuzamos társadalmak és városi zárványok Nyugat-Európában című könyv bemutatója alkalmából tartott panelbeszélgetésen Orbán Balázs, a Miniszterelnök politikai igazgatója, valamint a könyv szerzői: Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, Veres Kristóf György, a Danube Institute külkapcsolati vezetője és Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője vettek részt. Utóbbi a moderátor szerepét is betöltötte. Köszöntőt Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet főigazgatója mondott.
Sayfo Omar kifejtette, hogy a kötetben elsősorban a nyugat-európai úgynevezett „no-go zonákat” veszik górcső alá. Vagyis azokat a városrészeket, amelyekben a bevándorló hátterű lakosság koncentráltan él, amelyekben a befogadó társadalmak írott és íratlan normái nem vagy csak részben érvényesülnek, és ahol a hatóságok, bár jelen vannak, de gyakran más protokollokat követnek, mint más kerületekben. A kötet kapcsán fontos elem volt a nyuguat-európai párhuzamos társadalmak összehasonlító bemutatása és elemzése, amelyről magyar nyelven eddig nem jelent meg összegző jellegű, tudományos-ismeretterjesztő munka. Orbán Balázs arról beszélt, hogy a 2015-ös migrációs krízis óta a migránsok melletti feltétlen kiállás helyett némileg megváltozott a nyugat-európai megítélés, és a no-go zónák létének tagadása nem volt tovább fenntartható. Ennek oka, hogy korábban a nyugat-európai társadalom lakóinak többsége nem is nagyon találkozott az integrációs kudarcokkal, mivel a kiépült párhuzamos társadalmaknak köszönhetően gyakran nem is jártak ezekben a városrészekben. A merényletek, tüntetések, atrocitások következtében azonban a nyugat-európai középosztály is szembesült a párhuzamos társadalmak problémájával, amelyet súlyosbít, hogy az itt élők zöme ezekben a városrészekben (már) legálisan tartózkodik, egy részük az adott ország állampolgárságát is megszerezte. Mivel az európai jogrendszerek szerint állampolgárok között nem tehető különbség, ezért még azokban az esetekben sem kényszeríthető ki, hogy elhagyják a befogadó országot, ha az integrációjuk annyira kudarcot vallott, hogy súlyos bűncselekményeket is elkövetnek. Magyarországon és Kelet-Európa más államaiban ellenben ilyen párhuzamos társadalmak nem épültek ki. A szegénység ugyan itt is valós társadalmi probléma, de más a szegregátumok összetétele, és ezek nem párhuzamos, a többségi társadalomtól kulturálisan lényegesen különböző közösségek.
Marsai Viktor kifejtette, hogy a migrációs tanulmányok hagyományosan erőteljesen humanitárius, gazdasági, szociális fókuszúak, mindezt a migránsok szemszögéből taglalva. A többségi társadalom biztonságpolitikai és szuverenitást érintő kérdéseit mostohán kezelte a tudományos szcéna. Mi több, azokra a társadalomtudósokra, akik e szempontokra is kitérnek, rásütik a „biztonságiasítók” pejoratív bélyegét. Éppen ezért ebben a kötetben a humanitárius nézőpont mellett a biztonsági kérdésekre is kitérnek. Marsai kitért a gettósodás elleni fellépés sikeres példáira is. Dániában például szétterítik a bevándorlókat az integráció céljából, és akik kudarcot vallanak az integrációban, nem partnerek abban, azokat kiutasítják.
Az európai központú kötetben egy fejezet Amerikával is foglalkozik. Veres Kristóf György az USA-ban élő latinókkal kapcsolatban kifejtette, hogy jelentős a párhuzam az Egyesült Államok latinó populációja és az európai migránsok helyzete között. Az USA lakosságának 19%-a – több, mint 62 millió fő – latinó gyökerű, akiknek ősei annak idején idénymunkára érkeztek az 1940-es évektől. Ezt az opciót a múlt század 60-as éveiben eltörölték, a munkaadók ekkor tömegével kezdtek illegális bevándorlókat alkalmazni. Később a munkáltatók elérték, hogy legalizálják egy részük helyzetét. Az illegálisan tartózkodók azonban ezt követően inkább tartósan az USA-ban maradtak, mert ingázással nem kockáztatták az illegális határátkeléseket. Ráadásul túlnyomó részük a családjukat is átjuttatta. 2014-től már nem Mexikóból, hanem inkább Latin-Amerika távolabbi országaiból érkeznek a bevándorlók, gyakran kíséret nélküli kiskorúak is. Sőt megjelentek más kontinensek lakói is: az USA déli határára napjainkban annyian érkeznek az amerikai kontinensen kívülről, mint a teljes EU-s külső határokra.
