Olvasási idő: 8 perc

Van abban valami egészen varázslatos, hogy csütörtök reggel még ismeretlenül ültünk tizenhatan egy buszban, kedd estére azonban már önfeledten beszélgettünk és nevettünk, mint egy jól összeszokott társaság. Volt is időnk összeszokni, ugyanis 2024. április 4–9. között hat napot töltöttünk közösen a Balkánon. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy megannyi jelentkező közül bekerültem a kiválasztott 12 főbe. Rendkívül mozgalmas napok vannak a hátunk mögött, hisz négy országot is bejártunk az utunk alatt.

Az első két napot Bosznia-Hercegovinában töltöttük. Számomra Bosznia okozta a legnagyobb meglepetést, szívem szerint már most visszamennék. Szerencsés véletlen, hogy pont Ramadan idején volt lehetőségünk Bosznia megismerésére, így testközelből tapasztalhattuk meg, milyen egy pénteki ima, illetve az utána következő – böjt szerinti – közösségi étkezés. Lenyűgözőnek tartom azt, hogy három nemzetiség és vallás mennyire megfér egymás mellett, egy ilyen kis területű ország esetében is.

Bár az első napunk nagy része utazással telt, a korai indulásnak hála 4 órakor már Szarajevó főterén sétálhattunk. Szarajevó azért is különleges, mert a város közepén hirtelen a török kori hangulatot idéző épületeket felváltják a már ismerős, Monarchia-korabeli épületek. Ezt a váltást szemlélteti Szarajevó főterére felfestett „Sarajevo meeting of cultures” felirat is. Bosznia-Hercegovinában egyaránt megtalálhatóak a katolikus horvátok, ortodox szerbek és muszlim bosnyákok. Az ittlétünk alatt szerencsénk volt, ha olykor csak kívülről is, mindhárom vallás szent helyének megtekintésére. Elsőként egy mecsetet tekintettünk meg. Nekem ez volt az első alkalom, hogy egy mecsetben járhattam, és bevallom, felülmúlta minden elképzelésemet. Egy helyi férfi vezetett minket körbe, aki minden felmerülő kérdésünkre készségesen válaszolt, és nagy örömünkre a körbevezetés végén énekelt nekünk a Koránból, egy olyan részletet, amit manapság már gyakran altatódalként is szoktak énekelni. A nap végén megnéztük egy helyi múzeum kiállítását a délszláv háborúról. Nagyon megrázó élmény volt olvasni az érintettek leveleit és visszaemlékezéseit és látni a fotókat a háború szörnyűségeiről.

Másnap a Mostar mellett található blagaji derviskolostorban, ami a leghíresebb szúfi zarándokhely, szintén az iszlám hagyományokkal ismerkedtünk. Bátran állítom, hogy ez a hely sokunk kedvence lett, szinte mindenkit magával ragadott a gyönyörű táj. Itt található Európa legbővizűbb forrása, a Buna folyó vizének megnyugtató zúgása a kolostor minden egyes pontját áthatotta.

Mostarban megnéztük a Csontváry által is megfestett Öreg hidat. A város nagyon hangulatos volt, egyes részeiben sétálva úgy érezhettük magunkat, mintha Törökországban járnánk. Természetesen a helyi különlegességek kipróbálása sem maradhatott el, ittunk bosnyák kávét, és megkóstoltuk a helyi baklavát is.

Harmadik napunk egy reggeli múzeumozás után utazással folytatódott. Az esti órákban érkeztünk meg Horvátországba, Fiume városába. Emlékszem, milyen hatalmas élmény volt látni az Adriai-tengert, még csak a buszból is, hisz sokunk most először járt tengernél. Amikor azt hittük, már nem lehet fokozni azt a látványt, amit a tenger nyújtott, tévedtünk. A szállodai szobáink a 10. emeleten voltak, kilátással az egész városra és persze a tengerre.

Negyedik napon fáradtan, de hálás szívvel ébredtem. Ekkor fogtam fel igazán, hogy mennyi minden vár még rám az életben. Ébredés után az első pár percben csak az ablakból néztem ki, mert nem bírtam betelni a látvánnyal. A finom reggelit követően Abbáziába mentünk, ahol egy

rövid séta után a bátrabbak bemerészkedhettek a tengerbe. Abbázia után rögtön Olaszország felé vettük az irányt. Trieszt városában sétáltunk. Az egész város maga volt számomra az olasz életérzés, abban a pillanatban minden tökéletesnek érződött. Ebédre egy helyi étteremben pizzát ettünk, ahol a kedves, helyi pincérrel még közös szelfit is csináltunk. Az estét ismét Fiuméban töltöttük, felfedeztük a város vidámparkját.

Másnap reggel megnéztük a kormányzói palotát, ahol jelenleg tengerészeti kiállítás tekinthető meg. Bár bevallom, nem érdeklődöm kifejezetten a tengerészet iránt, órákat el tudtam volna tölteni az épületben, lenyűgöző volt minden szeglete. Utána ismét Olaszországba utaztunk, ezúttal a Doberdó-fennsíkot megcélozva. Útközben Foglianóban megnéztünk egy osztrák–magyar katonai temetőt, ahol mintegy 14 000 katona nyugszik. Utána a néhány száz méterre található, olasz emlékhelyet néztük meg. Az emlékhely hatalmas, körülbelül százezer katona maradványai találhatóak itt. Mindenhol a „PRESENTE” felirat olvasható. Ez az a szó, aminek hatalmas ereje van, hiszen ezt névsorolvasáskor a katonák nemcsak a saját nevük hallatán mondták, hanem elhunyt társaik neve esetén is, csupán azzal a különbséggel, hogy olyankor mindenki együtt mondta, ezzel is tisztelegve eltávozott társaik előtt. A Doberdó-fennsík legmagasabb pontján, Monte San Michele-ben álltunk meg utoljára. Ott megtekintettük a helyi múzeumot, illetve a barlangrendszert, ahol az I. világháborús katonák rejtőzködtek. A múzeumban lehetőségünk nyílt egy VR-szemüveg segítségével átélni a világháború egyes pillanatait. Egyszerre volt hihetetlenül izgalmas és megrázó. Egy rövid séta után felértünk az olasz–magyar emlékhelyhez, ahol mi is elhelyeztük saját koszorúnkat a Himnusz eléneklése közben.

Az estét már Szlovéniában töltöttük, Tolmin városában. Az út folyamán a festői szépségű Isonzó folyó mentén haladtunk, amelynek különleges színe mindannyiunkat elvarázsolt.

Utolsó napunkon a Bledi tavon hajókáztunk. Bakancslistás élmény volt ez a hely mindig is, így hatalmas öröm volt számomra, hogy ide is eljutottam. A szigetre átérve sétálgattunk, aztán leültünk a partra, és csak gyönyörködtünk a festői szépségű tájban. A kora délutáni órákban indultunk el Budapest felé, és este hét órára meg is érkeztünk a pesti MCC központba.

A motivációs levelemben azt írtam, szerintem nincs jobb módszer a tanulásra, mint maga a tapasztalás. Ennek az útnak minden pillanata csak ezt az állítást támasztja alá, már könnyebben látom át az első világháború eseményeit így, hogy lehetőségem volt legfőbb helyszíneit bejárni. Úgy érzem, mintha minden helyről, ahol jártunk és minden emberből, akivel beszéltünk hazahoztam volna magammal valamit Budapestre.

Nemcsak rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtam, hanem barátságokkal is. Inspiráló volt a hetet olyan emberek társaságában tölteni, akik hasonló jövőképpel rendelkeznek, mint én, és akik tényleg kíváncsiak a minket körülvevő világra.