Olvasási idő: 2 perc

A közösség a jogok védelmének kiinduló alapja, mert ott válnak érthetővé a jogvédelem mögött húzódó okok – mutatott rá Josephat Kilonzo, az MCC által a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szervezett előadásában.

Az MCC Nemzetközi Jogi Műhelye vendégeként tartott előadást a kenyai származású Josephat Kilonzo, a Strathmore Egyetem oktatója a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanuló mintegy 150 diáknak. Dr. Kilonzo a Műhely által szervezett nemzetközi jogi konferencia résztvevőjeként érkezett Magyarországra, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 75. évfordulója kapcsán felszólaljon.

A Miskolci Egyetemen tett látogatása során a jog afrikai megközelítéséről beszélt. Ahogyan az elhangzottakból kiderült, elsődlegesen a kontinens történeti, földrajzi adottságaiból és a fejlődésnek indult jogi eszmékből következik, hogy az afrikai felfogásban – az európai jogrendszerektől eltérően – emberek és népek együttes jogairól beszélhetünk. A vendégelőadó továbbá hosszasan kitért arra, hogy a jogok mellé kötelezettségek is társulnak, melyek deklaráltak mindenki számára. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a felfogás – noha minden szálával az Egyetemes Nyilatkozatból ered – csakis egyes speciális vonásai miatt alkalmas arra, hogy a kontinensen megállja a helyét, így biztosítva az afrikai kultúra, az afrikai emberek és népek minden sajátosságának védelmét.

Bár Dr. Kilonzo már visszatért hazájába, ezúton is köszönjük a gondolatébresztő előadását és reméljük, lesz még alkalom vendégünkként üdvözölni!