Olvasási idő: 2 perc

A Budapest Lectures legutóbbi vendége Jon Decker, amerikai újságíró volt, aki több, mint 25 éve dolgozik a Fehér Ház tudósítójaként. Előadásában többek között megosztotta legfontosabb tapasztalatait, illetve legkiemelkedőbb élményeit, melyekben a Washington D.C.-ben eltöltött évtizedei alatt volt része. Az esemény központi témájaként szolgált továbbá Donald Trump elnöksége a kulisszák mögött.

Decker elmondásai alapján annak ellenére, hogy Trumpnak finoman fogalmazva is szeszélyes viszonya volt a médiával - melynek gyakran hangot is adott - a legtöbb esetben mégis készséggel állt az őt sokszor kritizáló sajtóorgánumok rendelkezésére is, ezzel egyidőben azonban el is várta a tiszteletet a média részéről is, ha nem is saját maga, de az elnöki tisztség felé mindenképpen. Fehér házi évei alatt Trump gyakran tartott sajtótájékoztatókat, és még, ha nem is a legdiplomatikusabb vagy éppen legkorrektebb stílusban, de mégis válaszolt a számára kellemetlen kérdésekre is. Ezzel szemben a jelenlegi elnök Joe Biden viszonya közel sem ennyire átfogó vagy nyitott a sajtóval, elnökségének eddigi másfél évében szinte alig vett részt nyilvános sajtótájékoztatón. Ez utóbbi valószínűleg az elnök stábjának tudható be, akik tudatosan nem engedik, hogy célkeresztbe kerüljön egy élesebb helyzetben, ugyanis Biden saját szavaival élve is „gyakran blamázik”.

Végezetül a média helyzetérre is kitértek, mely az utóbbi években ténylegesen már-már önálló hatalmi ágként funkcionál az Egyesült Államokban, és egészen elképesztő módon osztja meg a társadalmat. Többek között ez utóbbi is az oka annak, hogy egyre növekszik az elutasítottsága a lakosság körében.