Olvasási idő: 3 perc

Magyarország fejlődésének útja a konnektivitás, azaz az összekapcsoltságon alapuló stratégia – erről beszélt Orbán Balázs, a „Huszárvágás – a konnektivitás magyar stratégiája” című könyv bemutatóján Miskolcon. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, azok az országok tudnak ma erősek lenni, amelyek szuverének. A szerzőt Tóth-Szántai József, a RádióM főszerkesztője kérdezte.

„Politikai ellenfeleink azzal vádolnak minket, hogy izolációban élünk, és nem értjük a körülöttünk lévő világot, de éppen ellenkezőleg, a miénk az új paradigma” – mondta Orbán Balázs. Hozzátette, fontos kérdés, hogy egy olyan kis ország, mint Magyarország, hogyan viszonyuljon az átrendeződő világhoz. Az MCC kuratóriumi elnöke szerint azok az országok tudnak ma erősek lenni, amelyek szuverének, tőlünk viszont azt várják el, hogy mi is beszálljunk valamelyik oldalon a küzdelembe. De ha ez megtörténne, az éppen a szuverenitásunk elvesztését jelentené, és elesnénk számos lehetőségtől, együttműködéstől – tette hozzá

Nekünk a Kárpát-medencéhez kell igazodnunk – hangsúlyozta a miniszterelnök politikai igazgatója. Mi nem egy bezárkózó, szövetség nélküli, hanem egy multivektorális külpolitikát folytatunk, amit már a középkorban is képviselt Magyarország. Büszke tagjai vagyunk a NATO-nak és az Európai Uniónak, de közösen fejlesztünk a kínaiakkal, és a törökökkel is szoros együttműködésben vagyunk.

A beszélgetés során szó esett Miskolcról, a város helyzetéről is. Orbán Balázs kiemelte, a városnak megvannak a maga értékei. Mindig is egy hagyományosan ipari és technológia központ volt, de többek között az is nagy előnye, hogy a lengyel–szlovák gazdasági szereplőket a városon keresztül lehet bevonni a körforgásba. Miskolc is jól kapcsolódik tehát a konnektivitás stratégiájához.

A beszélgetés során természetesen szóba került a könyv címe is: miért éppen Huszárvágás?

A huszárság könnyűlovassági fegyverneme magyar „innováció” volt, amit mások is átvettek annak idején – mondta erre a könyv szerzője. A huszárvágás pedig egy váratlan, bravúros, a csata állásán fordító, meglepő mozdulatsor. A magyar stratégia pont ilyen. Bravúros, de sosem bravúroskodó, mert az öncélú lenne – hangsúlyozta Orbán Balázs.