Olvasási idő: 3 perc
„Mélyebb is lehet az élet, ha arccal a halál felé éljük.” Alfons Deeken elgondolkodtató mondatával világított rá Csepregi Gábor, az MCC Vezetőképző Akadémiájának tanácsadója arra, milyen nagy mértékben határozza meg mindennapi tevékenységeink és döntéseink fontosságát a nézőpont, ahonnan rájuk tekintünk. A szombathelyi közönség a filozófiai antropológia professzorával együtt gondolkodva igyekezett felfedezni, mi az, ami segít bennünket abban, hogy ráismerjük, melyek életünk valóban fontos szegmensei.
Csepregi Gábor szerint be kell látnunk, hogy a fontos dolgok nem önmaguktól fontosak. Ahhoz, hogy valaminek különleges jelentőséget tudjunk tulajdonítani, szükség van egy sor jelentéktelen dologra is. Hiszen, ha nincs, ami nem fontos, akkor nem lehet semmi fontos. A mindennapjainkat megszokott rend szerint éljük, tesszük a dolgunkat sorban, egymás után, sietünk, lelassítunk, bosszankodunk, dolgozunk és így tovább. A család, a munka, a hobbi dimenzióiban általában automatikusan mozgunk, a szokásos eseményekre nem is reagálunk igazán. Így van ez egészen addig, amíg valami meg nem zavarja ezt a „szokásost”. Abban a pillanatban, hogy valami eltérít minket a rendszertől, reagálni kezdünk, kapcsolatba lépünk az új szituációval. Lehet ez egy olyan apró tényező, mint, hogy lekéssük a buszt, ezért veszítünk pár percet, más emberekkel utazunk, mint akiket megszoktunk, és már csak egy másik fogasra tudjuk letenni a kabátunkat az öltözőben. A változásra adott reakcióink megmutatják, mennyire fontosak is számunkra ezek a tényezők. A késés miatt frusztráltak leszünk, mert minden bizonnyal fontos erény számunkra a pontosság. Az új emberek látványa izgalommal tölthet el minket, hiszen a társas kapcsolatok meghatározó részei életünknek. Az, ami nem vált ki belőlünk különösebb reakciót, vélhetően nem bír jelentőséggel számunkra.
A mindennapokban döntések sorát hozzuk meg. Választunk a lehetőségeink közül – ki-ki aszerint, mi a fontos számára. De miért éppen az a fontos? Csepregi Gábor szerint azért döntünk bizonyos dolgok mellett másokkal szemben, mert az a dolog értelmet ad a cselekvéseinknek, a létezésünknek. Valamilyen módon kapcsolódni tudunk a választásunkhoz. Döntéseinkkel ugyanakkor bizony kockázatot is vállalunk, hiszen nem tudhatjuk, hogy a döntés végkimenetele biztosan kedvező lesz-e számunkra. De a professzor szerint ezt a kockázatot vállalni kell. Napjaink nagy hiányossága, hogy ezt a kockázatvállalást nem vesszük magunkra, fiataljainkat pedig egyenesen óvjuk tőle. A választás halogatásával azt szeretnénk elérni, hogy minden lehetőség nyitott maradjon számunkra. Csakhogy a döntéshozatal lényege éppen a lemondás erényében rejlik. Tudnunk kell elengedni egy lehetőséget ahhoz, hogy egy másikat megragadjunk. Döntéshozatalink során fontos, hogy olykor felülről tekintsünk magunkra, mintegy külső szemlélőként. Képezlejük el, hogy mi lenne, ha épp az ellenkezője lenne igaz annak, amit mi gondolunk. Vajon akkor is ezeket a döntéseket hoznánk meg? A nap végén vessünk számot magunkban! Vegyük sorra, mik történtek, hogyan reagáltunk ezekre, és vajon valóban olyan jelentősek voltak-e a tetteink és döntéseink, mint amilyennek az adott helyzetben gondoltuk! Próbáljunk meg úgy visszatekinteni önmagunkra, mintha életünk lezárásakor adnánk számot, és lássuk, hogy valóban fontosak voltak-e azok, amiket fontosnak véltünk!
