Olvasási idő: 1 perc

2023. március 31-én zajlott le az MCC-NTP Smart City Challenge döntője Balatonfüreden. A hagyománnyá vált rendezvény immár negyedik éve nyújt platformot a tehetséges egyetemista diákoknak, hogy innovatív gondolataikat okos városokhoz kötődő témákban mutathassák be. Az idei évben a fő témakörök a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, valamint a városi okos közösségi terek kialakítása voltak.

A 2023-as verseny döntőjébe online fordulós teljesítményük alapján 7 csapat került meghívásra, akik ötleteikkel két kategórián belül versenyeztek a 600.000 forintos fődíjért. Az eseményen bemutatott prezentációk során nívós előadásokat nyújtottak a versenyzők, így a zsűrinek nagyon nehéz dolga akadt abban, hogy kiválasszák a győzteseket.

A "Főváros vagy megyeszékhelyek és vonzáskörzeteik" kategóriában a Profilkép csapat győzedelmeskedett, amelynek tagjai Kalotai Dávid, Kovács Zénó Manó és Mátyus Kirill András, a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai voltak. A "Járásszékhelyek és vonzáskörzeteik" kategóriában pedig a BillET csapat nyert, azaz Kelemen Hunor, Paulik Máté és Szabó Botond Zsolt, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói.