A környezetvédelem az új vallás

Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Klímapolitikai Intézet által szervezett exkluzív beszélgetésen mutatták be Michael Shellenberger „Apocalypse Never: Why Environmental Alarmism Hurts Us All című bestsellerének napokban megjelent magyar fordítását (Apokalipszis soha – A klímakatasztrófa elmarad?). Shellenberger környezetvédelmi aktivista, az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb, több díjjal kitüntetett környezeti írója, az ENSZ kormányközi éghajlatváltozási testületének (IPCC) szakértője. Shellenberger könyvét a most ismertetett magyar kiadással együtt eddig tizenhat nyelvre fordították le. A magyar kiadás a Gingko Kiadó és az MCC Press együttműködésében jelent meg, amit november 15-én mutattak be a nagyközönség számára.

A könyvbemutatón Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: a környezetvédelem mint cél mindig helyes, de az ahhoz vezető út nem mindig az. Senki nem vitatja, hogy a klímaváltozás létező probléma, amit meg kell oldani, de a környezetvédelem ügyét ideológiai fegyverként használó politikára nemet kell mondani.

A MCC kuratóriumának elnöke hozzátette: méregzöld politika helyett ésszerű zöldpolitikára van szükség. Olyanra, amely a klímacélok elérését nem a rezsidíjak emelésén: az áram vagy a földgáz árának szabadjára engedésén, a lakhatás vagy az autózás klímaadóztatásán keresztül képzeli el. A felelős zöldpolitikának nem az emberek és a vállalkozások kárára, hanem azok javára kell megvalósulnia. Tiltás helyett ösztönzésre, a globálisan ránk erőltetett, központi diktátumok helyett helyi megoldásokra van szükség. Orbán Balázs a konzervatív zöldfilozófus, Sir Roger Scruton gondolatát idézve aláhúzta: a környezetvédelem feladatát a saját lehetőségeiket és korlátaikat a legjobban ismerő, cselekvőképes nemzetállamok, nem pedig a nemzetközi intézmények tudják a leghatékonyabban ellátni.

Az államtitkár jelezte: Magyarország elkötelezett az éghajlatváltozás problémájának megoldása mellett. Hazánk az elsők között ratifikálta a párizsi klímamegállapodásban foglaltakat, és alkotott stratégiát a karbonsemlegesség 2050-ig történő elérése érdekében. Az 1990-es években mérthez képest az uniós átlagot meghaladó módon, 33 százalékkal csökkentettük az üvegházhatású gázok kibocsátást, mindezt úgy, hogy az ország gazdasági teljesítménye ez idő alatt a négyszeresére nőtt.

Lánczi András filozófus, egyetemi tanár a könyvet ajánlva Shellenberger bátorságát emelte ki, mert szerinte képes volt az észszerűség talaján állva kérdéseket és kétségeket megfogalmazni a környezetvédelem közismeretű, sokszor azonban nem a valóságot tükrőző felfogásával szemben. Zombor Péteri a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség korábbi munkatársa, a könyv szakmai lektora a Ginko Kiadót képviselve elmondta, Shellenberger írását az egyensúly jellemzi. Provokatív, de nem agresszív; nem tagadja a klímaváltozást, de nem is pánikol; cáfol, viszont nem szeretne senkit megszégyeníteni.

A könyv ajánlását követően Michael Shellenberger-rel Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet vezetője beszélgetett. Az író elárulta, hogy negyedszer jár Magyarországon. Először a ’90-es években, Soros György támogatásával érkezett hazánkba, ahol egy drogliberalizációs programban vett részt, az amerikai droghelyzet súlyosbodása miatt ma azonban már teljesen másként gondolkodik erről a kérdésről. Korábban radikális nemzetközi aktivistaként Dél-Amerikában segítette a baloldal megszervezését, majd többek között az ökológiai kérdések felé fordult. Indíttatása miatt kezdetben mélyen ellenezte az atomenergia használatát, végül racionális alapon be kellett látnia, hogy a nukleáris energia nélkülözhetetlen a klímasemlegesség eléréséhez. Sokan látnak és láttatnak veszélyt az atomenergiában, pedig más energiaforrások ténylegesen sokkal veszélyesebbek. Gázrobbanásban, bányaomlásban, gátszakadás okozta áradásban sokkal többen vesztették életüket, mint az atomerőművek működése következtében. Az atomfegyverek pusztításával kapcsolatos, történelmi emlékezetből eredő, valós félelem összemosódik az atomerőművek vélt veszélyessége miatti szorongással. Shellenberger szerint az atomerőművek ma nem csak biztonságosak, de segítenek minket abban, hogy az energiatermelés során ne bántsuk a természetet, hiszen nem kell hegyeket felnyitnunk, folyókat elterelnünk, vagy napelemekkel elzárnunk élő közösségeket természetes élőhelyüktől.

Shellenberger szerint a zöldpolitika túldramatizált nyelve káros a civilizációnkra nézve. A pánikkeltés, a világvége folytonos beharangozása mentális terhet rak a társadalomra, ami a problémára és nem annak megoldására irányítja rá a figyelmet. Szerinte az emberiség a technológia fejlődésén keresztül, le fogja tudni küzdeni a klímaváltozás nehézségét, ehhez azonban több pragmatizmusra és kevesebb ideológiára van szükség. Az író úgy véli: a környezetvédelmet ma hitek és hiedelmek uralják, ezért sajnos ma az sokak életében bizonyos értelemben vallásként van jelen. Az istenhittől eltávolodott ember szekuláris hitet teremt magának a környezetvédelem által, ami a klímaváltozás ügyét hátráltatja. A környezetvédelmet sokkal inkább a tudósoknak és a mérnököknek kellene meghatározniuk, nem pedig olyan személyeknek, mint például Greta Thunberg, aki összességében nem más, mint népszerű médiatartalom.