Olvasási idő: 7 perc

A 2023-as év első budapesti régiós KP Szombatját A Kezdet címmel szervezte meg a Középiskolás Program csapata. A képzési nappal kapcsolatos élményeket Alliquander Erzsébet és Ókovács Benedek KP-s diákok osztották meg velünk az alábbi beszámolókban.

A januári budapesti regionális szombaton, a szakmájukban kiemelkedő emberek életútját ismerhettük meg. Sokan úgy gondolják, hogy az elismerős majd belepottyan egyszer az ember ölébe, esetleg tálcán kínálják fel neki. A nagybetűs életben azonban közel sincs így. Gyakran az is sok időbe telik, amíg kirajzolódik az emberben, hogy mivel szeretne foglalkozni. A délutáni szekció alatt Köbli Norbert, forgatókönyvíró, majd párhuzamos workshopok alatt Kőbán Rita, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó és Kárpáti Zoltán, a Batz manufaktúra alapítója mesélt nekünk arról, hogyan is jutottak el oda, ahol most tartanak.

Köbli Norbert közel 18 éves korában ismerkedett meg a forgatókönyv, forgatókönyvírás fogalmával. 10 év után tudott olyan munkát kiadni a kezéből, melyre bátran tudta mondani, hogy na, ez jó! Megdöbbentő volt ezt egy példaképtől hallani. Köbli többször is említette a 10000 órás módszert, ennyi idő gyakorlás kell ahhoz, hogy az ember a legjobbak közé emelkedhessen. Előadása magával ragadó volt, úgy beszélt hozzánk, mint régi ismerősökhöz. Észre sem vettük, hogy eltelt másfél óra. Szívem szerint még másfél órán keresztül hallgattam volna gyermekkori történeteit, tanácsait.

Ezután Kárpáti Zoltán workshopján vettem részt. Már a kiállásából éreztük, hogy vérbeli üzletemberrel áll előttünk. A Batz manufaktúrát, a papucsbirodalmat a semmiből építette fel, a kávéautomaták üzemeltetéséből összegyűjtött pénzből. A lábbeliket mára már számos országban értékesítik. Két nagyon fontos dolgot osztott meg velünk, melyek sikeressége mögött állnak. Az egyik, ahogyan viselkedik alkalmazottjaival, próbál mindenkivel személyes kapcsolatot ápolni, a problémáikra megoldást találni. Másodszor pedig a megújítás, a trendekhez való alkalmazkodás, a fiatalok megcélzása. Vágó Réka divattervezővel pár éve jött ki a közös a kollekció, melyet nemsokára újabb marketingfogás fog követni, érdemes néha rápillantani a honlapra. A papucsokon kívül az egyedi talpbetétekről is híres, melynek készüléséről videót készítenek a megrendelőnek, ezzel személyesebbé téve a vásárlást. Kárpáti magával hozta egyes termékeit, a minőségi cipőtalpakat, melyeknek rugalmasságát vizsgálhattuk, a BATZxREKAVAGO papucsot, az ikonikus nagymama papucsot és a trendi sportcipőket.

Izgalmas volt hallani, hogy az elhivatottság, a piaci rések keresése és az akaraterő a legfontosabb a céljaink eléréséhez.

Alliquander Erzsébet

Színes programkínálattal várta az érdeklődőket az újév első regionális KP Szombatja. Az MCC Középiskolai Programjában résztvevő diákok a regisztrációt követően először Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettesének plenáris előadását hallgathatták meg, mely a 21. századi világ megtévesztéseinek, manipulációinak hátterét, a meggyőzés eszközeinek alakulását és a manipuláció felismerésének praktikáit is körbejárta. Az előadás változatosságát jól mutatja, hogy egy bizonyos ponton egy önként jelentkező diák került a középpontba, akinek több különböző bemutatást követően kellett bizalmat szavaznia a teljes társaságnak, ezzel a meggyőzés eltérő útjainak hatékonyságát modellezve.

A manipulációra hétköznapi példákkal is készült az MCC szakmai főigazgató-helyettese: újságcikkek, honlapok összhatását, politikusok beszédeit és példa mondatokat is górcső alá vettünk, azokon belül a manipulatív eszközöket igyekeztek beazonosítani, felismerni. Constantinovits Milán szerint a manipuláció elleni legjobb eszköz a több forrásból való tájékozódás és a hozzánk eljutó hírekhez való kritikus hozzáállás, mert ezek alkalmazásával a manipuláció több eszközét semlegesíthetjük.

A 2 órás blokkot követő pizzaebédnél már a közvetlenebb beszélgetésé volt a főszerep. Ezt követően Köbli Norbert elismert forgatókönyvíró tartott workshopot, melyen szóba került a forgatókönyvírás mikéntje, a filmkészítés sokoldalú világa, de esett szó a filmes szakember saját életútjáról és pályaválasztásáról is – a kötetlen hangulatú előadást a gyakran magasba lendülő kezek és a hozzájuk tartozó kérdések szakaszolták. A Vizsga, a Blokád és sok más sikeres magyar film alkotója beszélt a történelem iránti érdeklődéséről és arról, hogy milyen terveken dolgozik jelenleg. Fontos állítása volt, hogy még mindig számtalan magyar történelmi esemény, fordulat, történés vár megfilmesítésre. Bemutatta a hazai és az európai filmipar helyzetét is, így tettünk kitérést arra is, hogy miért kell az államnak finanszírozni a filmeket. Köbli Norbert szerint erre azért van szükség, mert a filmipar nagyrészt veszteséges (a legtöbb film financiálisan megbukik) és Európában nincsen elegendő magántőke ahhoz, hogy az a megbukó filmes projekteket finanszírozhassa. Az állam pedig nem vár pénzügyi sikert a filmgyártóktól, csupán azt, hogy az egyes országok saját filmgyártását – szuverenitási okokból is – tartsák fenn, őrizzék, ápolják. Emellett fontos tényező az amerikai filmipar hegemóniája, dominanciája is, amivel évtizedek óta nem tud mit kezdeni az öreg kontinens.

A nap utolsó programpontjaként kettéoszlott a közönség: egy csoportnak Kárpáti Zoltán, a Batz Manufaktúra alapítója adott elő, mely a brandépítés témája köré szerveződött, míg ezzel párhuzamosan Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó adott elő az érdeklődők másik felének. Én Batz Zoltán tevékenységén voltam jelen, aki kitért a cég sikeresebb és nehezebb időszakaira is, elmondása szerint a kulcs a folyamatos innováció, ami hosszú távon segít megőrizni a piaci fölényt, így saját esetükben például már nem csak papucsokat, hanem cipőbetéteket, futócipőket, sneakereket is gyártanak. Elmondta, ezzel néha neki sem volt egyszerű megbarátkoznia, de utólag belátja, megérte. Kiemelte továbbá a jó munkatársak kiválasztásának és a munkahelyi légkör védelmének fontosságát is, mint a sikeres cégek egyik zálogát.

Ókovács Benedek