Olvasási idő: 8 perc
2025. január 15-én a Tanuláskutató Intézet szervezésében került sor Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, az MRK Pedagógusképzési Bizottság elnöke, a magyar oktatáspolitika meghatározó alakja legújabb könyvének bemutatójára, amely „A holnapután iskolája – Felkészítés az emberi jövőre” címet viseli. A szerző beszélgetőpartnerei Setényi János, a Tanuláskutató Intézet igazgatója és Fodor Richárd kutatásvezető voltak.
Gloviczki Zoltán A holnapután iskolája című könyvében az oktatás modern kihívásait és lehetőségeit vizsgálja. Központi kérdése, hogy milyen szerepet kell átvennie az iskoláknak a gyorsan változó társadalmi és technológiai környezetben. A könyv nemcsak az oktatás alapvető céljaira, hanem a pedagógusok szerepére, a technológia integrációjára és a művészetek jelentőségére is kitér. A szerző azt hangsúlyozza, hogy az iskola nemcsak tárgyi tudás átadására szolgál, hanem az értékközvetítés, a személyiségfejlesztés és a közösségépítés terepe is.
A könyv külön figyelmet szentel az iskolarendszerben megjelenő célok újragondolásának a mesterséges intelligencia által jelentősen alakított 21. században. Gloviczki szigorú kritikával illeti a globális iskolarendszert, amely ismeretalapú, gyakran inkább a mechanikus tudást közvetíti, mintsem a 4C-ként ismert kritikus gondolkodást, kreativitást, kommunikációt és a közösségi együttműködést. Ezt a tendenciát szerinte szembe kell állítani azzal az igénnyel, hogy az iskolák egyéneket és közösségeket egyaránt fejlesszenek.
A könyv több ponton kritikával illeti a konzervatív és progresszív pedagógiai megközelítések szigorú dichotómiáját. Arra a kérdésre, hogy létezik-e konzervatív és progresszív pedagógia a beszélgetőpartnerek eltérő válaszokat adtak. Gloviczki Zoltán megkülönböztette a konzervatív gondolkodást - amellyel önmaga is azonosul - a konzervatív iskolától. Álláspontja szerint a jövőre felkészítő iskola lényege a progresszió, amelyet az progero („előrevinni”) latin etimológiai eredettel árnyalt.
Setényi János szerint a címke kevésbé fontos, hiszen „teljesen mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, a lényeg, hogy megfogja az egeret”. Ugyanakkor kifejtette azt a konzervatív fundamentumot, hogy a tanulás kihívást jelentő komplex tevékenység, ami elköteleződést és kitartást kíván. Ezt nem lehet önmagában játékkal és szórakozással kiváltani. Ugyanakkor, ha egy diák elsajátítja az elmélyült tanulás képességét, akkor már mindegy, hogy az irodalom, kémia, vagy informatika felé fordul később.
Gloviczki egyik visszatérő kritikája az iskolarendszer XIX. századi kereteinek változatlansága, a klasszikus akadémiai tudományok iskolai leképeződése és egyre bővülő ismeretanyaga, ami nem áll szoros kapcsolatban a diákok életével. Ennek hosszú társadalmi és neveléstörténeti okai az oktatási expanzióhoz, azaz az iskolarendszerbe belépő diákok ugrásszerű növekedéséhez kapcsolódnak. Az intézményes oktatás kezdeteikor kizárólag kiváltságos személyek sajátíthatták el az írástudás képességét, majd az egyre bővülő emberi műveltség alapjait. Egy hosszú folyamattal az oktatás világa fokozatosan átalakult, Gloviczki az Oxfordi Egyetem statisztikáira hivatkozva könyvében kiemelte, hogy 1820 és 2020 között 20% alatti szintről 90% közelébe növekedett a 15 év alatti, iskolarendszerben résztvevő diákok aránya. Ezzel a növekedéssel az iskolarendszer szerepe megváltozott, számtalan funkcióval bővült.
Ezzel párhuzamosan a beszélgetés során felmerült az írástudatlanság és funkcionális analfabetizmus jelensége, annak kérdése, hogy az első négy osztályban elsajátított írástudás vajon felkészíti-e a diákok minden csoportját az ötödik osztálytól kezdődő tudományalapú ismeretek megtanulására. Ez elvezetett a szelekció kérdésköreihez és ahhoz a kérdéshez, hogy mit kell tenni a lemaradókkal és a valóságban hogyan működik az iskolai szelekció.
Gloviczki Zoltán a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia (MI) nem helyettesítheti az emberi kapcsolatokat az oktatásban, nem szükséges vele versenyeznünk. Három olyan területet azonosított, ahol már hatékonyan jelen van az MI, a nyelvoktatásban, a matematikai készségfejlesztésben, és egyes agyi funkciókban gátolt gyerekek fejlesztésében. Egyúttal kitért arra is, hogy az iskolarendszernek adaptálnia kell a pedagógia klasszikus céljait a mesterséges intelligencia és a metaverzum korszakára. Ezek szerinte az alapvető tudás fejlesztése, a személyiségfejlesztés és a tanulás tanulása.
A könyv szerzője kitért arra is, hogy az MI hogyan segítheti a tanárokat a tanulási folyamat individualizálásában. Az MI lehetővé teszi az egyéni haladás követését, a tanulók motivációjának fokozását, valamint a tananyag differenciálását. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az MI alkalmazása során elengedhetetlen az etikai kérdések és a társadalmi hatások alapos vizsgálata. Setényi János ehhez kapcsolódva hangsúlyozta, hogy az MI csak eszköz, amelyet a tanárok és diákok javára kell használni, nem pedig az oktatási folyamat központjává tenni.
A beszélgetés egy másik jelentős témája a művészetek és az olvasás fontossága volt. Gloviczki szerint a művészeti nevelés nemcsak az érzelmi intelligenciát fejleszti, hanem segít a diákoknak megérteni és értékelni a körülöttük lévő világot. „Az olvasás nemcsak információszerzés, hanem a gondolkodás és az emberi kapcsolatok fejlesztésének eszköze is” – emelte ki. Hozzátette, hogy az irodalmi művek olvasása külső és belső utazásra hívja a gyerekeket, amely pótolhatatlan a személyiség formálásában. Gloviczki szerint az alkotás és a művészetekkel való találkozás hozzásegíti a diákokat ahhoz, hogy jobban értsék és formálják a saját világukat. Az olvasás kapcsán Setényi János kifejtette, hogy a szövegértés fejlesztése nemcsak az egyéni siker, hanem a közösségi élet alapfeltétele is.
A pedagógusképzés szintén kulcsfontosságú téma volt. Gloviczki szerint a jelenlegi tanárképzési rendszer nem felel meg a mai kihívásoknak, a pedagógusképzés alrendszerét makacsnak nevezte, amelyben elemi változások szükségesek. Sürgette egy olyan átfogó reform megvalósítását, amely figyelembe veszi a pedagógusok valóságos szerepét a társadalomban, és biztosítja számukra a megfelelő készségeket és erőforrásokat. „A tanárok nemcsak tanítók, hanem nevelők és közösségformálók is” – mondta. Felvetette a formálódó közszolgálati tanárképzés elindításának intézkedését, amelyet jó kísérleti iránynak tart, amelyről csak a képzés elindulását követő tapasztalatok alapján lehet véleményt formálni.
Setényi János hozzátette, hogy a tanárképzés reformjának egyik kulcsa a gyakorlati tapasztalatok erősítése. „Nem elegendő elvont előadások és tankönyvek alapján felkészíteni a pedagógusokat. Sürgető, hogy valós iskolai környezetben, valódi kihívások között szerezzenek tapasztalatot.” Gloviczki pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a pedagógusképzésben az empátia és a kommunikációs készségek fejlesztése ugyanolyan fontos, mint a tárgyi tudás átadása.
A holnapután iskolája – Felkészítés az emberi jövőre című könyv mind a szakmabeliek, mind pedig a társadalom egészének figyelmét érdemli, hiszen olyan alapvető kérdésekkel foglalkozik, amelyek mindannyiunk jövőjét meghatározzák.