Olvasási idő: 1 perc
A szombathelyi MCC képzési központ és a Máltai Szeretetszolgálat közös adománygyűjtéssel segít a rászorulókon.
Talán kijelenthetjük, hogy nincs nagyobb boldogság egy oktatással, neveléssel foglalkozó intézmény számára, mint amikor azt látja, hogy azok a fiatalok, akik számára lehetőséget biztosít a fejlődésre, a tapasztalatszerzésre, kinyújtják a kezüket azok felé, akiknek kevesebb jutott. Diákjaink – a már hagyományosnak számító adománygyűjtésen túl - az idei évben szerettek volna aktívabban is részt venni a rászoruló családok támogatásában, ezért idejüket és állóképességüket nem sajnálva, a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetével összefogva gyűjtik a felajánlásokat a város egyik forgalmas bevásárlóközpontjában. A Fiatal Tehetség Program diákjai és szüleik szórólaposztással, a Középiskolás Program fiataljai pedig az összegyűlt adományok kiosztásában segítenek. Bízunk benne, hogy ezáltal szebbé tehetik az ünnepi időszakot nehéz sorsú embertársaik számára.