Olvasási idő: 4 perc
Az októberi KP Szombat egyik témáját a politikai aktualitások, másik témáját a fotográfia képezte.
Nagy lelkesedéssel vártam már a szombatot, mivel az előző KP hétvégét is nagyon élveztem, Borbás Barna előadása során sokat tanultam. Még a hajnali kelés sem szegte kedvem, pedig nagy alvó vagyok. Amikor megérkeztem a Collegiumba, kedvesen fogadtak, már az ajtóban üdvözöltek. Nagyon örültem, hogy rengeteg ismeretlen arcot láttam, hiszen minden ilyen alkalom remek lehetőség arra, hogy bővítsük a kapcsolati tőkénket. Annak azonban még jobban örültem, amikor megpillantottam a barátaimat, akiket a KP-nak köszönhetően ismertem meg. Rögtön leültünk beszélgetni, elmeséltük, hogy kivel mi történt abban az egy hónapban, amíg nem láttuk egymást…
Mind a délelőtti, mind a délutáni előadás érdekes és izgalmas volt. Míg az előbbit Dr. Horváth Dániel, a Századvég vezető kutatója tartotta, utóbbit Tamási Miklós.
A menedék JOG?! című prezentáció során rengeteg jogi fogalmat tisztáztunk, amit nagyon hasznosnak találtam, hiszen naponta halljuk a hírekben a menekült, migráns, bevándorló szavakat, azonban nagyon kevesen vannak tisztában a pontos jelentésükkel, s a köztük lévő különbségekkel. Megtudhattuk, hogy milyen eljárások alapján kell elbírálni a hozzánk érkező harmadik világbeli embereket, és hogy milyen szervezetek támogatják ezen személyeket. Megismerkedtünk a magyar eljárások típusaival, azoknak az időtartamaival, a státuszokkal, amelyeket az EU-n kívüli emberek kaphatnak. A tartalmas két óra alatt sok új ismeretet szereztem, segített, hogy jobban megértsem az ide érkező embereket, és azok szándékait. Rálátást kaptam az EU, Németország és Törökország szerepére ebben a témában, és arra, hogy esetlegesen milyen megoldások várhatók.
A délutáni előadás keretében művészi utakra tévedtünk. Egy kis múltidézést tartottunk a Fortepan közreműködésével, számos egyedi és eredeti fényképet láthattunk az oldalnak köszönhetően. Az előadó - a Fortepan egyik megálmodója - rávilágított egy fontos tényre: amíg mi a szelfibottal mindenhol magunkat fotózzuk, addig a világ elszáguld mellettünk, s mikor életünk végére érünk, már nem is emlékszünk, hol jártunk, hiszen a világ helyett csak önmagunkat örökítjük meg. Őszintén remélem, hogy ez változni fog, hiszen a világban minden egyes nap más és más, mindig találhatunk benne valami csodálatosat, amely mellett nem mehetünk el.
Mindezek után pedig mi is kipróbálhattuk, hogy milyen is lehet a Fortepan szerkesztőjének lenni. Csoportokban válogattunk az 1980-as évek elrontott, kidobott, selejtes képei között, és arról beszélgettünk, hogy mi változott azóta, milyen emlékeket ébresztenek bennünk, hiszen akkor mi még nem is éltünk, mégis kedvesebbnél kedvesebb gyermekkori töréneteket tudtunk felidézni. A nap zárásaként pedig minden csoport – egy-egy plakát segítségével – megosztott mindebből valamit a többiekkel.
Viczián Margaréta
Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma
