A Mathias Corvinus Collegium felkérte az új kormány minisztereit, hogy egy egyhónapos programsorozat keretében beszéljenek céljaikról, terveikről. Az eseménysorozat jövő héten indul, az első három előadó Csák János, Varga Judit és Nagy Márton miniszterek lesznek. 

Elsőként az MCC budapesti, Tas vezér utcai központjában Csák János ismerteti politikai célkitűzéseit. A kultúráért és innovációért felelős miniszter, az MCC Védnöki Testületének egykori tagja végzettsége szerint közgazdász. Magyarországon a Matáv, a MOL-csoport, a T-Mobile, a Budapest Bank, vagy éppen a Richter Gedeon Nyrt., míg külföldön többek közt a Falcon Oil és az Ameritech Corporation irányításában való részvétellel kamatoztatta tudását. 2011 és 2014 között Magyarország nagyköveteként Londonban dolgozott. 2019-ben társelnöke lett a Magyar-Szlovák Kereskedelmi- és Iparkamarának (Világi Oszkárral közösen), valamint tagja a Magyar Olimpiai Bizottság etikai bizottságának.

Moderátor: Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézet igazgatója

Csák János és Setényi János beszélgetésük után a közönség és az MCC-s diákok kérdéseire  fognak válaszolni.


Regisztráció: https://feliratkozas.mcc.hu/hu/regisztracio-uj-feladatok-uj-megoldasok-csak-janos

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!