A Problema Solvenda Romania a kolozsvári Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a budapesti Case Solvers közös szervezésű problémamegoldó versenye, amely romániában tanuló (román és magyar tannyelven) középiskolásokat szólít meg. Az idei, 2020-as megmérettetés immár az ötödik a sorban és nagy örömmel jelenthetjük ki, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. 

A versenynek kettős célja van. Egyrészt a fiatalokkal már középiskolás korban megismertetni a problémamegoldás módszertani hátterét, másrészt pedig bővíteni a diákok történelmi ismereteit. A verseny kívánt hozadéka a diákok számára vonzó nyereményeken kívül, hogy a későbbiekben jól használható elemzői és előadói kompetenciákat sajátítsanak el. Fejlődhet a kritikus gondolkodásuk, a kooperációra való hajlandóságuk és élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a kreativitásuk szerint formálják át a mindannyiunk által ismert történelmet. 

A verseny három részből áll:

  • A Problema Solvenda Romania honlapján elérhető online tréning segítségével a diákok rövid videókból és prezentációs anyagokból sajátíthatják el a problémamegoldás alapjait 2020.február 24-29 között.
  • Ezután következik az online selejtező (2020. március 2-6 között), amelyen a tréninganyagok alapján a résztvevő csapatok online tesztet töltenek ki. A legjobb eredményt elérő csapatok pedig bejutnak a következő fordulóba.
  • Az online fordulóból az elődöntőbe (2020. március 28) bejutott legjobb csapatok a módszertani alapokat felhasználva történelmi esettanulmányt oldanak meg. Az elődöntőt egy sorsolás előzi meg, ezt követően a kialakult sorrendben párhuzamosan több helyszínen kerül sor a csapatok által kidolgozott esettanulmány-megoldások prezentálására. Minden helyszínen 3-3 csapat ad elő saját anyanyelvén. Az elődöntő végén kiderül, hogy melyik az a három csapat, amelyik a döntőben is prezentálhatja megoldását a végső megmérettetésen. Az elődöntő során tolmács fordítja majd magyar nyelvről román nyelvre, illetve román nyelvről magyar nyelvre az elhangzottakat (a csapatok által prezentáltakat, illetve azt követően a zsűri által feltett kérdéseket és az azokra adott válaszokat, a zsűri hozzászólásait).
  • A döntő (2020. március 28) során szintén tolmács fordítja majd magyar nyelvről román nyelvre, illetve román nyelvről magyar nyelvre az elhangzottakat. Itt a legjobb 3 csapat mutatja be újra az adott esettanulmány megoldására kidolgozott tervei a szakmai vegyes zsűri előtt.

A verseny elődöntőjét, illetve ezt követően az országos döntőt 2020. március 28-án rendezzük meg Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében.

A versenyről további részletek olvashatóak a Problema Solvenda Romania hivatalos honlapján, illetve a hivatalos Facebook oldalunkon.

  A jelentkezési űrlapot és az érvényben levő versenyszabályzatot az alábbi linken lehet elérni.
Jelentkezési határidő 2020. február 16. 23:59.