Hány évente helyezik át a dél-koreai tanárokat újabb és újabb iskolába, hogy biztosítsák az egyenletesen magas oktatási színvonalat? Hány éves kortól tanulnak lovaglást és íjászatot a mongol gyerekek? Melyik európai országban engedélyez az oktatási minisztérium PC játékokat taneszközként? Milyen eseménnyel ér véget a történelemtankönyv a világ különböző pontjain és milyen a történelemtanítás helyzete?

Ezeket a témákat is érinti az MCC Tanuláskutató Intézetben megjelent Compass to History and Civic Education című nemzetközi kötet, amely 16 európai és ázsiai ország tanterveit, vizsgakövetelményeit és szabályozási dokumentumait hasonlítja össze egy közös szempontrendszer mentén. Célja, hogy átfogó képet adjon arról, hogyan értelmezik a történelem és az állampolgári nevelés szerepét a 21. század különböző európai és ázsiai oktatási rendszerekben.

A dunaszerdahelyi beszélgetőest során megvizsgáljuk a történelmi gondolkodás, a forrásalapú gondolkodás és az elemző kompetenciák fejlesztését, amelynek megvalósítása országonként és rendszerenként jelentős eltéréseket mutat. A történelemtanítás egyszerre jelenik meg a kulturális folytonosság megőrzésének eszközeként és az állampolgári műveltség, valamint a többnézőpontú értelmezés fejlesztésének terepeként. Megvizsgáljuk az olyan törésvonalakat, mint a központi tantervi szabályozás és a tanári autonómia közötti különbség, a történelem szerepe a nemzetépítésben és az identitásformálásban, valamint a vizsgarendszerek sokféleségére is kitérünk: egyes országokban a forráselemzésre és esszéírásra épülő értékelés dominál, míg máshol a feleletválasztó tesztalapú mérések határozzák meg a tanítási gyakorlatot.