Az Aranybika Szálló a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozásának és oktatásának debreceni központja.
A jelenleg rossz állapotú, kihasználatlan szálloda ugyanannyira hozzátartozik a cívisváros történelméhez és mindennapjaihoz, mint például a református Nagytemplom, a Déri Múzeum vagy éppen az egyetem főépülete. A cívisváros főterének nagy múltú, patinás épülete az alapítvány ingatlanfejlesztésének köszönhetően komplex tehetséggondozó, így oktatási, kutatási, rendezvényhelyszíni, reprezentációs, szállás- és irodafunkciót lát majd el. Az épületegyüttes egy része a kollégista fiatalok lakóhelye is lesz. Bem apó, vagy éppen a Petőfi Sándort kikosarazó Prielle Kornélia egykori lakhelye az MCC-nek köszönhetően a jövőben is szerves része és pompája lesz a városnak.
Történet
Az 1699-ben még fogadóként, később szállodaként üzemelő „Arany Bikában” magyar nagyságok sora szállt meg. Többek között Bem József tábornok, Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, később pedig Móricz Zsigmond, IV. Károly és Bartók Béla is vett ki szobát itt. Az 1915-ben épült, eklektikus stílusban tervezett épület terveit Hajós Alfréd építészmérnök készítette. A szálló évtizedeken keresztül a város kulturális életének központja volt, valamint kedvelt közösségi helyként és rendezvényhelyszínként is funkcionált. A világháborút követő államosítás a szállodát sem kerülte el. A rendszerváltozás után egységeinek egyszerre a megyei és a városi önkormányzat, továbbá később különféle magánvállalatok is tulajdonosai lettek, és az épületkomplexum állapota sajnos lassan romlani kezdett. Fordulat 2021 tavaszán következett be, amikor az épületet megvásárolta az MCC.
Képzési központ
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány célja, hogy ingyenes tehetséggondozási programjait minél több fiatal számára elérhetővé tegye, ezért fokozatosan bővíti tevékenységét a legfontosabb egyetemi városokban, így Debrecenben is. Az ingatlan jelenleg is oktatási-tehetséggondozási központként és bentlakásos diákszállásként működik. Az említett funkciók mellett a helyi kulturális életet még pezsgőbbé varázsoló, a debreceniek számára is nyitott eseményeket: például könyvbemutatókat, kerekasztal-beszélgetéseket, konferenciákat rendez az MCC az épületben, tovább erősítve ezzel Debrecen regionális szerepét. Az MCC 2020 decemberében kezdte meg működését Debrecenben a Fiatal Tehetség Programmal (FIT), ami az 5. osztályos diákokat képzésével indult. Mára azonban már nem csak a FIT képzése várja az érdeklődőket: 2021 szeptemberétől már a Középiskolás Program (KP) és az Egyetemi Program (EP) is elérhető az itt tanuló fiatalok számára. Cél, hogy a bennük rejlő tehetséget sikerrel kibontakoztassák és kamatoztathassák.
Az állapotfelmérés eredményei
Az Aranybika Szálló, a korábban négycsillagos besorolású, impozáns szálloda az elmúlt évtizedekben végig hotelként üzemelt, ám bezárása előtt már csak egy rosszabb panzió szintjét tudta megközelíteni. Az épületet tulajdonosai teljesen kizsigerelték, a karbantartási munkák és felújítás teljes hiánya megdöbbentő szintre rontotta le a szálló állagát. A gépészeti rendszerek kaotikusak és elavultak, az elhanyagoltság és a fejlesztések hiánya gyakorlatilag használhatatlanná tette azokat. A legnagyobb problémát a szállodához 1976-ban hozzáépített, a városképből is kilógó, szocialista korra jellemző új szárny jelenti. Ebben az épületrészben jelenleg minden tekintetben szinte apokaliptikus körülmények uralkodnak. Vitathatatlan, hogy ezt az állapotot rendezni kell.
Tervek
Az MCC küldetésének tekinti, hogy visszaadja az Aranybika Szálló fényének ragyogását, hogy az újra elfoglalhassa méltán kiérdemelt helyét a város életében – annak pezsgő kulturális központjaként.
Az épület rekonstrukciója a szocializmus ideje alatt épült szárnnyal kezdődik majd, ennek elkészültét követően nyerheti vissza régi patináját a 100 évnél is idősebb, legendás épület. A szálló országos szinten kiemelt műemlék épületnek számít, melynek műemléki értéke a Parlamentével azonos kategóriába tartozik, és ezt szem előtt tartja az MCC. Az új épületszárny felújítási munkálataival párhuzamosan mindent megteszünk azért, hogy a szükséges adminisztráció rendben le tudjon zajlani, és minél hamarabb neki tudjunk látni a teljes körű renovációnak.
Az elmúlt évek egyik fontos mérföldköve volt egy építészeti tervpályázat és egy tervezési közbeszerzés lebonyolítása, így megkezdődhetett az alapos tervezés. Az MCC elkötelezett abban, és ez a tervezés szempontjából kiemelt szempont, hogy a régi épületszárny Kossuth tér felőli és Nagytemplom felőli homlokzatának sarokbástyáig történő maradéktalan megtartása megvalósuljon. Egy reprezentatív felmérés szerint a debreceniek döntő többsége is azt szeretné ugyanis, ha egy, a történelmi városképbe illeszkedő, hagyományos építészeti stílusú, felújított épület állna a város főterén. Gábor István debreceni főépítész véleménye szerint a projekt kiemelkedő értéke a helyi közösség szempontjából, hogy „az Aranybika tömbje egy befejezett, városi karakterű és a saját eklektikus és historikus értékében egységes építészeti arculatot fog képviselni Debrecen számára és a városba elsőként idelátogatók számára is”.
Az MCC tehát nemcsak a szálló korábbi szépségét kívánja visszaadni, de új funkcióval felruházva célunk, hogy ismét megtöltsük azt élettel, és újra a városi közélet használatába bocsáthassuk.