Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán kezdte keleti nyelvek és kultúrák szakon, esztétika minorral. A képzés során az arab nyelven kívül elmélyült ismereteket szerzett az iszlám világ és civilizáció területén. 2016-ban felvételt nyert az ELTE BTK arabisztika mesterképzési programjára, ahol 2019-ben állami kitüntetéses diplomával végzett. Az egyetem alatt a Magyar Honvédség és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság megbízásából tolmács-szakértő munkakörben is tevékenykedett. 2020 szeptembere óta az ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Arabisztika oktatási programjának PhD-hallgatója. 2021 márciusától a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója, majd 2021 szeptemberétől a Mathias Corvinus Collegium PhD Programjának résztvevője, amelynek keretein belül a Migrációkutató Intézetben kutatja a Közel-Keleten, elsősorban Irakban és Egyiptomban élő etnikai- és vallási kisebbségek helyzetét. Ezen felül az arab nyelvvel és annak dialektusaival, valamint az arab világ nemzetközi kapcsolataival és a világgazdaságban betöltött szerepével is foglalkozik.

Tárik Meszár
PhD kutató
Egyetemi végzettség
Eötvös Loránd Tudományegyetem - Arabisztika - 2019
Eötvös Loránd Tudományegyetem - Keleti Nyelvek és Kultúrák - 2011
Oktatási tapasztalat
Eötvös Loránd Tudományegyetem - Sémi Filológiai és Arab Tanszék - Óraadó - 2020 -
Neumann János Egyetem - Óraadó - 2021 -
Ösztöndíjak
Batthyány Lajos Alapítvány - Doktori ösztöndíj - 2022/2023
Beszélt nyelvek
Arab - C2
Angol - C1
Héber - B1
Kutatási témák
Muszlim fennhatóság alatt élő vallási kisebbségek
Tagságok
Doktoranduszok Országos Szövetsége Nyelvtudományi Osztály - Pártoló tag - 2020 -
Kiemelt publikációk
Az iraki zsidó közösség múltja, jelene és jövője
Múlt és Jövő
2022
Tárik Meszár
Az iraki asszírok nyelvi helyzete a kereszténység felvétele után
Alkalmazott Nyelvtudomány
2022
Tárik Meszár
Az Irakban élő etnikai és vallási kisebbségek helyzete az Iszlám Állam terrorszervezet fennhatósága alatt és kiűzését követően
Tárik Meszár (2022) - Külügyi Műhely Alapítvány. Tóth Zoltán Balázs. Válságtól válságig - Válogatott tanulmányok az észak-afrikai és közel-keleti régió országaiból az „arab tavasz” és a COVID–19 pandémia közötti időszakban. (2022) ISBN:9786150157092 pp. 169-184
China-centric economic order in Asia
Tárik Meszár (2021) - Contemporary Chinese Political Economy and Strategic Relations
Nemzetközi egyetemek külföldi campusai a világban – a nemzetközi felsőoktatási együttműködés sikeres példái
Tárik Meszár - Klemensits Péter (2022) - Külügyi Szemle