Póka Lili vagyok, az ELTE ÁJK negyedéves joghallgatója. A Modern Jogi Tanulmányok Műhely tagjaként kutatási témám a mesterséges intelligencia eljárásjogi alkalmazhatósága. Úgy gondolom, hogy kifejezetten fontos a modern kor kihívásaira jogi válaszokat találnunk. A 2023/24-es őszi félévben a Leideni Egyetemen tanulok az Erasmus+ program keretein belül. Igyekszem az itt rendelkezésemre álló lehetőségeket is beépíteni a kutatásomba. Leginkább a nemzetközi jog, valamint az eljárásjogok érdekelnek, különösképp az elméleti kérdésekkel szeretek foglalkozni.

 

Kutatási téma:

A mesterséges intelligencia eljárásjogi alkalmazhatósága

A kutatásomban azt a kérdést szeretném vizsgálni, hogy a napjainkban rohamos tempóban fejlődő mesterséges intelligencia alkalmazható-e a jogi eljárásokban. A feltevést összehasonlító jelleggel vizsgálom a büntető-, polgári, valamint közigazgatási eljárások alapelvi rendszereinek tükrében. A vizsgálat középpontjában a magyar eljárásjogi rezsimek állnak, emellett az EU jogalkotása, valamint a nemzetközi tendenciák is fontos viszonyítási pontként kerülnek említésre. A kutatás célja a gyakorlat feltérképezése és az elméleti álláspontok áttekintése után de lege ferenda javaslatok megfogalmazása a mesterséges intelligencia eljárásjogi szabályozásával kapcsolatban.