Olvasási idő: 2 perc
A németül tanuló felsősök és középiskolások advent második szombatján látogattak a stájer fővárosba. Megtekintették a Természettudományi Múzeumot, interaktív foglalkozásokon vettek részt a CoSA-ban és osztrák idegenvezetéssel fedezték fel a 14 adventi vásárral büszkélkedő belvárost. Még egy 4D-s moziban is végigrepültek a város nevezetességei felett.
A Fiatal Tehetség Programhoz és a Középiskolás Programhoz kapcsolódó idegennyelv oktatás az arra jelentkező diákoknak indult tavaly a zalaegerszegi MCC-ben angol és német nyelven. Az idén még a tavalyinál is több diák csatlakozott, így mindkét nyelvből több csoport is indult. A tanárok magas képzettségének, gyakorlati tapasztalatának köszönhetően magas színvonalon folyik a nyelvoktatás, oktatóink kreatív és innovatív módszerekkel és programokkal fejlesztik a diákok nyelvi kommunikációs készségeit.
Advent második szombatján az első idegen nyelvi tanulmányi kirándulás is megvalósult és nagyon jól sikerült. A németül tanuló felső tagozatosok és középiskolások Grazba kirándultak.
Meglátogatták a Természettudományi Múzeumot, amelynek biológia szekcióján a biodiverzitás csodájára figyeltek fel a diákok, hiszen rengeteg élőhely számtalan élőlénye megtekinthető itt. A földrajzi részlegen az ásványok sokféleségével és a földtörténeti korokkal ismerkedtek meg a szemléletes és modern eszközök, tablók segítségével. Mindezt természetesen németül! A COSA-ban (Center of Science Activities) interaktív eszközök segítségével próbálhatták legyőzni, de legalábbis megtapasztalni a fizika törvényeit, s betekintést nyertek egy kórház működésébe: diagnosztizáltak "betegeket", "vért" vettek, analizáltak.