Olvasási idő: 3 perc
Ismét egy különleges KP-szombaton vehettek részt középiskolás diákjaink. Délelőtt a külföldi önkéntes munka szépségeiről beszélt Vörös Anna pszichológus, novellaíró, a délutánt pedig az Európa Rádióban tölthették el, ahol megismerkedhettek a rádiózás rejtelmeivel.
A szombati program Vörös Anna tapasztalt önkéntes beszámolójával indult, aki többek között egy évig foglalkozott menekült gyerekekkel a török-szír határon, de önkénteskedett Egyiptomban és Görögországban is, és dolgozott magyarországi nagy fesztiválokon is mint segítő. A fiatal előadó elmesélte számos élményét, beszélt arról, hogy milyen viszontagságos emberi sorsokkal találkozott, amikor rászorulóknak segített, és hogy minden apró lépés hatalmas sikerként könyvelhető el egy ilyesfajta segítő tevékenység során. A beszámolót hallva rengeteg kérdés megfogalmazódott a diákokban is, többek között arról, hogy miért érdemes belevágni a külföldi önkéntes munkába, milyen akadályok, félelmek jelenhetnek meg az út előtt vagy az utazás során az emberben, hogyan találjuk meg azt a területet, ahol mi a legtöbbet tudjuk nyújtani segítőként, vagy, hogy milyen hatással van a személyiségünkre egy ilyen külföldi önkéntesség.
A kiadós pizzaebéd után külső helyszínre indultak a KP-s diákok, az Európa Rádióba látogattak el, ahol megismerkedhettek egy közszolgálati rádió életével, működésével. Hatalmas élmény volt meghallgatni Beély Katalin programigazgató előadásában az Európa Rádió történetét, majd technikai kérdésekkel bombázhatták a diákok Ferenczi Gábor műszaki vezetőt, aki a rádiózás minden technikai csínját-bínját megmutatta nekik. Sike Gábor ügyvezető-főszerkesztő elmondta, hogyan épül fel egy rádió, mire kell figyelnie egy szerkesztőnek, és fűszeres anekdotákat mesélt a rádió indulásától napjainkig. A diákokhoz korban legközelebb álló szerkesztő-riporter, Sütő Dávid Pelé arról mesélt, hogy ő, mint legfiatalabb rádiós a csapatban, hogy került a céghez, milyen nehézségekkel kellett kezdő riporterként szembenéznie, és hogyan segítették és segítik ma is a tapasztaltabb kollégák a munkáját. Nagy örömükre, a diákok a gyakorlatban is kipróbálhatták magukat rádiósként: bemehettek a stúdióba, ahol – mint az igazi hírolvasók – felolvashatták az aktuális napi híreket. A felvételek ugyan nem kerültek adásba, de a rádiósok mindenkinek elkészítették a saját hanganyagát, amit meg is kaptak a diákok, így visszahallgatva azokat, ők maguk is felmérhetik, hogy készen állnak-e már arra, hogy élő adásban is szerepeljenek, vagy azért kell még egy kicsit tanulniuk.
Élményekkel teli, mozgalmas szombat volt ez ismét, ahol rengeteg hasznos információval gazdagodtak KP-s diákjaink.