Olvasási idő: 2 perc

TikTok, Tinder, Facebook, Instagram… A nagy többségnek már éppen kezdenek ismerősen csengeni ezek az internetes platformok, az iskolás korosztálynak viszont már alapértelmezettként az élet részei. Ez talán törvényszerű is, hasonlóan a korábbi századok technikai vívmányaihoz. Azonban az nem mindegy, hogy hogyan tudjuk felhasználni ezeket az eszközöket és miként viszonyulunk hozzájuk – vélekedett Fegyverneki Gergő média szakos tanár, módszertani tréner, digitálispedagógia-szakértő a szegedi Pedagóguskonferencián. Az előadó nagyon lendületes és gyakorlati példákkal tarkított előadása során a közönség konkrét módszereket, eseti példákat kapott olyan helyzetekre, amelyek még a sok éve praktizáló pedagógusokat is komoly feladat elé állítja.

Gergő számos tapasztalatot és hatékony módszert osztott meg a résztvevőkkel a hátrányos helyzetű gyermekek tanításáról, a nehezebben motiválható diákok csoportba integrálásáról a média a segítségével, és a közönség azt is megtudhatta, mihez kezd egy médiatanár, ha hirtelen semmilyen elektronikus eszköz nem áll a rendelkezésére, amelyen az internetes zaklatás veszélyeit szemléltethetné. 

Az előadó kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogy az eredetileg eltervezett tanári attitűdje, szakmai módszertana hogyan alakult át az évek során. Ez vélhetően sok más pedagógusnak is ismerősen csenghet: a pálya elején az ember eltervezi, milyen hatékony lesz és mennyire szakmai, összeszedett és szigorú, aztán jönnek az igazi hétköznapok, melyek időről időre felülírhatják az elhatározást.  

Pont ez az őszinteség és a gyakorlati példák megosztása tette olyan hitelessé és a hallgatóság számára értékessé az előadás – amit a számos kérdés és a program végén elhúzódó beszélgetések is jól mutattak.