Olvasási idő: 2 perc
Debrecenben is bemutatták Veszprémy László Bernát Migráció és antiszemitizmus Nyugaton című könyvét
A debreceni MCC képzési központ meghívására érkezett a cívisvárosba Veszprémy László Bernát, legújabb művének, a Migráció és antiszemitizmus Nyugaton című könyv bemutatása kapcsán. A szerző Gönczi Róberttel, a Migrációkutató Intézet kutatójával beszélgetett a témáról. Már a beszélgetés elején elhangzott, hogy érdemes a migráció jelenségére más szemszögből is ránéznünk, ugyanis a nyugati kultúrába érkezők az esetek nagy részében nem saját akaratukból hagyják el otthonaikat, hanem az ottani háborús helyzetek miatt. A résztvevőket a kulturális különbségek hálójába is bevezette az előadás, mely során Veszprémy László Bernát kiemelte: fontos ezen eltérések felismerése, az általánosítások és sztereotípiák elkerülése, valamint az asszimiláció elősegítése. Végül pedig a beszélgetés érintette a migráció politikai hátterét is, szó esett annak lehetséges céljairól, hatásairól is.