Olvasási idő: 1 perc
Somogyország kincseit élőben lehet csak igazán átérezni. A szekszárdi MCC középiskolásai a legutóbbi KP+ túrájuk során egy teljesen más világba csöppentek, olyanba, ahol nagytudású mesterektől tanulhattak az emberi élet valódi értékeiről, mint Kassai Lajos lovasíjász, Ananda Vrindavan krisna tudatú szerzetes, valamint Bartusz-Dobosi László író és történész, vezető oktatónk.
A somogyvári bencés apátság Szent László szellemét, az ország lelkét, Berzsenyi Dániel niklai sírhelye pedig az ország szellemiségét idézte. Az életre szóló élményeket a Kartonpapa című színházi előadás, továbbá az esti fergeteges, mégis lelkiekben is összehangoló csapatépítő, valamint a mindenkit lázba hozó e-gokart verseny varázsolta felejthetetlenné.
A Kapos Hotel impozáns kávéháza adott helyet a „Kávéház nélkül nincs irodalom” című interaktív előadásnak. Továbbá, hogy izgalmak nélkül se maradjanak a diákok, ezúttal is kaptak csoportfeladatot. Csapatokban kétperces filmet kellet készíteniük a somogyországi kirándulásról.