Olvasási idő: 2 perc

Az Európai Bizottság által indított, a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárás nem jogi, hanem politikai ügy - hangsúlyozta Gulyás Gergely az MCC Feszt MOL Nagyszínpadán tartott eseményen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Schiffer András jogásszal, az LMP korábbi társelnökével beszélgetett arról, merre tart az Európai Unió.

Az MCC háromnapos esztergomi rendezvényén számos közéleti beszélgetést is meghallgathatnak az érdeklődők. A rossz időjárás ellenére is sokan voltak kíváncsiak Gulyás Gergely és Schiffer András véleményére az EU jelenével és jövőjével kapcsolatban. A beszélgetés egyik fő témája a nemrég hatályba lépett gyermekvédelmi törvény volt, amelynek kapcsán a miniszter megjegyezte: teljesen szokatlan és egyben felháborító, hogy az Európai Bizottság konkrét törvényi rendelkezések megváltoztatását követeli egy uniós tagállamtól. Szerinte ez is azt mutatja, hogy ez nem jogi, hanem politikai ügy.  Schiffer András szerint Magyarország hibát követett el azzal, hogy a törvénycsomag egyes passzusairól nem egyeztetett Brüsszellel, ráadásul a törvény szövege valóban tartalmaz olyan mondatokat, amelyek az Alaptörvénnyel is ellentétesek. Az LMP korábbi társelnöke ugyanakkor úgy gondolja, hogy az ügy körüli vita belpolitikai jellegű. Schiffer azt is hozzátette, hogy egyre erőteljesebb az Európai Unió belül az a jelenség, amely szerint a multinacionális vállalatok abban érdekeltek, hogy a tagállamok hatásköreit szűkítsék. Gulyás Gergely megjegyezte: az Európai Unióban növekszik a civil szervezetek befolyása.

Az MCC Feszt Mol Nagyszínpadán pénteken is érdekes közéleti beszélgetésekre kerül sor. Szó lesz például az oktatás jövőjéről, a vidék kontra főváros ellentétről, vagy a hazai vállalatok sikereiről. Előadást tart az MCC Feszt egyik neves külföldi vendége, Dennis Prager, az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb konzervatív politikai kommentátora is.

További részletek: www.mccfeszt.hu