A Vitavezető képzés második hétvégéjén egy parázs vita keretében többek között arra is választ kaptunk, hogy melyik a legnagyobb magyar találmány/felfedezés. A legjobb érvek a gyufa mellett szóltak, amivel győzedelmeskedtek is a mellette felszólalók, majd ezt követte a Rubik-kocka, azután a C-vitamin, végül a golyóstoll.
A képzésen résztvevők továbbá elmélyíthették a bírói szerepkörhöz tartozó ismereteiket, valamint megtanulhatták, hogy miként kezeljék a feléjük intézett kérdéseket és hogy milyen elemekből áll egy jól megkonstruált kérdés, amit akár egy vitaszituációban, de az életük különböző helyzeteiben is kamatoztathatnak.
Emellett nagy hangsúlyt kapott a vitára való felkészülést segítő különféle technikák elsajátítása, amiket élesben, azonnal alkalmazni is tudtak a Karl Popper és a brit parlamenti formátumú viták során.
A már összeszokott csapat ismét egy remek hangulatú hétvégén vehetett részt, ahol a szakmai tudás bővítése mellett a közösségépítés is kiemelt szerepet kapott.