Olvasási idő: 4 perc

"A Neighbourhood Dialogues nevű konferencia a Mathias Corvinus Collegium egyik legnagyobb szabású projektje, amelyet idén negyedik alkalommal rendeztek meg március 22–25. között. A projekt célja, hogy a régió fiataljai számára egy olyan platformot biztosítson, amely lehetővé teszi, hogy megbeszéljék az országaikat érintő problémákat. Az idei konferencia témája a V4 országok szerepe volt az Európai Unió jövőjében, vagyis hogy a V4 hogyan tudná a befolyását, szerepét növelni Európán belül. Ebben az évben is a régió számos országából fogadhattunk diákokat, többek között Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Romániából, Ausztriából, valamint érkezett résztvevő Peruból is. A szervezők ebben az évben különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy az itt lévő hallgatók a szakmai programok mellett Budapestet is jobban megismerjék, amely kezdeményezés nagy népszerűségnek örvendett a résztvevők között. Az idei évben a konferencia egy fél nappal hosszabb lett, hiszen a búcsúgálát szombat délután helyett vasárnap tartottuk meg.

A konferencia minden évben megújul a programok szempontjából, így idén minden résztvevőt beosztottunk csapatokba és egy-egy, régiónkat érintő kérdésre kellett megoldási javaslatokat megfogalmazniuk az utolsó napon. A Neighbourhood Dialogues március 22-én, csütörtökön kezdődött támogató partnerünk, a Konrad Adenauer Stiftung fogadásával, ahol Frank Spenlger köszöntőbeszéde után máris elkezdhettek ismerkedni egymással a résztvevők és szervezők . Ezt a programot egy informálisabb ismerkedés követte, amelynek köszönhetően a résztvevők jókedvűen érkezhettek pénteken a regisztrációra.

A pénteki napon a megnyitó ceremónia után, ahol Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Colleigum igazgatója, illetve Őexcellenciája Juraj Chmiel, a cseh nagykövet mondott köszöntő beszédet a diákoknak, két előadót köszönthettünk. Egyikük dr. Gallai Sándor volt, aki az európai integráció jelenlegi helyzetéről tartott előadást, ezután pedig Petr Boháček a védelmi politikáról tartott egy roppant izgalmas prezentációt. Ezután az a megtiszteltetés ért minket, hogy a Várkert Bazárban, a magyarországi V4 elnökség központjában Varju Krisztina, a V4 elnökség lebonyolításáért felelős miniszteri biztos a magyarországi V4 elnökség fő céljairól beszélt a résztvevőknek, amely után a diákok kérdezhettek miniszteri biztos asszonytól. Természetesen ezt a fárasztó napot méltó módon lezártuk, és péntek este exkluzív hajósvacsorán vettünk részt a Dunán.

Szombaton elsőként Brian Fabo, a Szlovák Nemzeti Bank vezető kutatója beszélt a V4 országok gazdasági helyzetéről, majd egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül Łukasz Janulewicz, a Centre for European Neighbourhood Studies kutatója és Garai Nikolett, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa beszélgettek a többsebességes Európa fogalmáról, lehetséges hatásairól. Ezt követően egy, a város nevezetességeit végigjáró kincskeresésre invitáltuk a résztvevőket, ahol egyszerre szakmai és szórakoztató feladatokat kellett megoldaniuk. Végül a pizzázás, teázás és búcsú buli után vasárnap a résztvevők prezentálták megoldási javaslatukat a felvetett problémákra, majd egy képmontázs keretében pezsgőztünk a lezáró gálán.

Úgy gondolom, egy nagyon jól sikerült és eredményes konferenciát tudhatunk a hátunk mögött. Mind a résztvevők, mind a szervezők fantasztikusan érezték magukat és jó szívvel mondhatom, hogy a sok fáradozás megérte, hiszen a résztvevők köszönetüket fejezték ki, hogy itt lehettek a negyedik Neighbourhood Dialogues konferencián. Véleményem szerint az ilyen események létfontosságúak annak érdekében, hogy a régió fiataljait párbeszédre késztessük, és a Neighbourhood Dialogues ilyen tekintetben is elérte a célját."

 Szegedi Noémi beszámolója