Olvasási idő: 3 perc
November 12-én Utazás a jövőbe címmel rendeztük meg a Középiskolás Program KP Szombatját az MCC budapesti képzési központjában, amelyen több mint 120 diák vett részt. A diákok ezúttal a technológia, a jövőkutatás és a robotika rejtelmeit ismerhették meg.
A diákok a délelőtti szekcióban két előadást hallgathattak meg: elsőként Bársony Péter mutatta be a drón világbajnokság felépítését, hasznosulását, majd dr. Tihanyi Viktor beszélt a ZalaZone kutatási és innovációs tevékenységéről, illetve az önvezető járművekről és a drónok jövőjéről.
A délután első idősávjában dr. Meskó Bertalan tartott előadást a mesterséges intelligencia jövőkutatást illető kihívásairól. Ezzel párhuzamosan pedig dr. Lovászy László Gábor előadása olyan, Magyarországot érintő gazdasági, demográfiai és közpolitikai aspektusokból közelítette meg a jövőt, amelyeknek a fiatalok számára kiemelt jelentőségük lehet. Az előadásokon kívül még két foglalkozás várta a diákokat: a Prométheusz Társaság tagja, Dobos Gábor a földönkívüli civilizációk létét érintő kérdésekkel foglalkozott, míg dr. Eric Hendriks a kínai technológiát érintő társadalmi kontroll kérdéskörét mutatta be. A novemberi KP Szombat második idősávjában a Nemzetközi Robotikaversenyen résztvevő diákok és mentoraik beszéltek a felkészülés és a verseny folyamatáról. A diákoknak a beszélgetés végén lehetőségük volt megnézni a III. helyezést elért KP-s csapat által összeállított és programozott robotot is.
A középiskolások – ahogy minden KP Szombaton – bővíthették a tudásukat az épület falain túl is, így 20 diák a Millenáris Parkban tekinthette meg az Álmok Álmodói 20 kiállítást, amelyen magyar szakemberek által készített tudományos és technikai vívmányokat csodálhattak meg.
A 2022-es év utolsó KP Szombatját az adventi várakozás jegyében fogjuk tölteni december 10-én, beszélgetni fogunk a közösségek értékteremtő erejéről, valamint a társadalmi felelősségvállalás jelentőségéről is. A délután folyamán több alapítvány működését ismerhetitek meg, a napot pedig a ZeneMűvek foglalkozása fogja zárni.