Olvasási idő: 2 perc

Az Óceán kitartásra és az önmagunkba vetett teljes bizalomra tanít. Az élő legenda, Fa Nándor hajótervező és építő, óceáni szólóvitorlázó mesélt a kecskeméti képzési központban életútjáról, sikereiről, rendkívüli tapasztalatairól.

Minden idők egyik legjobb magyar vitorlázójától tudhattuk meg, hogyan lehet túlélni, sikerrel megvalósítani a több hónapos magányban töltött, testi, lelki, szellemi kihívásokkal teli óceáni vitorlásversenyeket.

Fa Nándor összesen ötször kerülte meg a Földet – ebből három szóló földkerülő versenyen – és ugyancsak ötször kerülte meg a rettegett Horn-fokot, tízszer szelte át az Egyenlítőt, és hétszer kelt át az Atlanti-óceánon.

A versenyzéseken megélt tapasztalatait, a felkészülés kihívásait osztotta meg az érdeklődőkkel az egyedülálló teljesítményeket elért, hatalmas tudás birtokában álló sportoló. Mesélt a felkészüléshez szükséges technikai felszerelésekről, azok nagymértékű fejlődéséről, szélrendszerekkel kapcsolatosan szerzett tapasztalatairól és a testi-lelki megpróbáltatásairól.

Az előadást követően hosszas beszélgetés alakult ki az érdeklődő közönséggel.

Köszönjük szépen a felemelő estét és megtisztelő látogatását!