Olvasási idő: 3 perc

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központjában megrendezett Szülők Akadémiája elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek vendége Pöltl Ákos volt. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője, az MCC Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője és a Kapcsolj ki! mozgalom alapítója a gyermekeket érő online veszélyekről, valamint a tudatos digitális nevelés fontosságáról beszélt a szülőknek és a nagyszülőknek.

Az előadás középpontjában az állt, hogyan hat a közösségi média és az okostelefonok világa a gyermekek mentális, érzelmi és fizikai fejlődésére. A résztvevők átfogó képet kaptak arról is, miként működnek a digitális platformok és a „Big Tech” vállalatok üzleti modelljei, amelyek alapja a felhasználók figyelmének megszerzése és minél hosszabb ideig történő megtartása.

Pöltl Ákos hangsúlyozta: minél korábban kezd el egy gyermek okostelefont és közösségi platformokat használni, annál nagyobb lehet a negatív hatás a fejlődésben lévő idegrendszerre. Az előadás során szó esett többek között a figyelemzavarokról, a koncentrációs nehézségekről, a szorongásról és az indulatkezelési problémákról is.

Különösen szemléletes példaként hangzott el a „fék nélküli autó” hasonlat, amely arra utalt, hogy a gyermekek önkontrollja még nem elég fejlett ahhoz, hogy önállóan szabályozzák digitális eszközhasználatukat. Ebben a helyzetben a szülő szerepe kulcsfontosságú: ő segít kialakítani az egészséges határokat és a tudatos technológiahasználatot.

Az előadás gyakorlati megoldásokat is kínált a résztvevők számára. Szó esett a tudatos képernyőidő-szabályozásról, a digitális böjt lehetőségéről, az autoritatív szülői hozzáállás jelentőségéről, valamint arról is, miért fontos a gyermekek számára a több offline közös élmény és a szabad játék biztosítása.

Az esemény során Jonathan Haidt kutatásaira is kitértek, amelyek szerint az egészséges gyermekkor egyik alapfeltétele, hogy 14 éves kor alatt a gyermekek ne kapjanak okostelefont, 16 éves kor alatt ne használjanak közösségi médiát, az iskolák legyenek okostelefon-mentesek, és az is, hogy a fiatalok több önálló, felügyelet nélküli játékélményhez jussanak.

A túlzott és szabályozatlan digitális jelenlét észrevétlenül veszi el az időt az igazán fontos pillanatoktól: a beszélgetésektől, a közös élményektől és a valódi gyermekkor megélésétől.