A tehetség kibontakoztatásához a tudás mellett lehetőségekre, személyes mentorálásra és összetartó közösségre is szükség van. Ezt a szemléletet képviseli az MCC Roma Tehetség Program, amely 2018 óta támogatja a középiskolás és egyetemista roma fiatalokat tanulmányaikban, pályaválasztásukban és hosszú távú céljaik elérésében.
A Mathias Corvinus Collegium által elindított Roma Tehetség Program a hagyományos oktatás keretein túlmutató képzési lehetőségeket kínál. A cél, hogy a résztvevők olyan tudást, készségeket és tapasztalatokat szerezzenek, amelyek az érettségihez, a sikeres felsőoktatási felvételihez és nyelvvizsgához, később pedig a diplomaszerzéshez vezető úton egyaránt segítik őket.
A középiskolások már a kilencedik évfolyam első félévétől csatlakozhatnak a programhoz. Az érettségiig tartó képzés során változatos oktatásokon és készségfejlesztő foglalkozásokon vesznek részt. A fiatalok a lakóhelyükhöz közel idegen nyelvi kurzusokon tanulhatnak, havonta pedig Budapesten, az MCC-ben megrendezett képzési alkalmakon bővíthetik ismereteiket.
A Roma Tehetség Program egyik meghatározó eleme a személyre szabott képzés. A középiskolás résztvevőket tapasztalt mentorok segítik, akik támogatást nyújtanak a tanulmányi előrehaladásban, a pályaválasztással kapcsolatos döntésekben és a fiatalok egyéni céljainak elérésében. Így nem egyetlen élethelyzetre vagy vizsgára készülnek fel, hanem hosszabb távon kíséri a diákokat az RTP-ben szerzett tapasztalat.
A képzések mellett a közösségi élmények is fontos szerepet töltenek be. A program célja egy olyan erős diákközösség kialakítása, amelyben a résztvevők megismerhetik, inspirálhatják és támogathatják egymást, és ezek a kapcsolatok későbbi tanulmányaik és pályájuk során is értéket jelenthetnek. Ezt szolgálják többek között a közös RTP-s programok és a nyári táborok is.
A Roma Tehetség Program egyszerre épít a tudásra, a képességfejlesztésre, a mentorálásra és a közösség erejére. Az MCC célja, hogy ezek együttesével minél több tehetséges roma fiatal kapjon valódi lehetőséget képességei kibontakoztatására, továbbtanulási céljai elérésére és saját jövőjének tudatos építésére.