Olvasási idő: 7 perc
„A klímaváltozás körüli felhajtás milliárdokba kerül, a szegényeket sújtja, és a bolygónk számára nem jelent megoldást”- kezdi Téves riasztás című könyvét a dán környezeti szakértő, aki szerint a média és egyes környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek hisztériakeltése miatt napjainkra az egyik legfenyegetőbb félelemmé vált a klímakatasztrófa. Bjorn Lomborg, a Copenhagen Consensus Center alapító elnöke volt a miskolci MCC vendége, aki beszélgető-partnereivel – Calum T. Nicholsonnal, a Cambridge-i Egyetem oktatójával és Litkei Mátéval, a Klímapolitikai Intézet igazgatójával – elemezte a jelenlegi klímapolitika téves nézeteit, és felvázolta a lehetséges megoldásokat is.
Egyes elemzők azt hangoztatják, hogy a globális felmelegedés néhány évtizeden belül az emberiség kihalásához vezet. A civilizáció megmentésének határidejét többen 2030-ra teszik, tehát már csak néhány évünk van a cselekvésre, gyorsan kell hát megoldásokat keresnünk a problémákra. A gazdaságot teljes mértékben át kell alakítani ehhez, meg kell szüntetnünk a fosszilis tüzelőanyagok használatát, nullára kell csökkentenünk a szén-dioxid kibocsátását, és át kell térnünk a megújuló energiák használatára – hallhatjuk mindenfelől a klímaváltozás szakértőinek véleményét.
A médiából áradó és az egyes politikusok által gerjesztett túlzott hisztériakeltés miatt a fiatal generáció teljes félelemben él, a gyerekek egy része depresszióssá vált, és sokan azért nem vállalnak gyereket a nyugati társadalmakban, mert azt gondolják, hogy az éghajlatváltozás az emberiség hamarosan bekövetkező kihalásához vezet.
Bjorn Lomborg 20 éve vesz részt a klímapolitikai vitákban, és mindig is azt hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás valóban egy létező krízishelyzet, de a globális felmelegedés nem a világvége, hanem egy kezelhető probléma, amit meg kell oldani, de az adott politikai reakció hibás, egyre szélsőségesebb, ugyanakkor egyre kevésbé van köze a tényleges tudományhoz.
Azt gondolnánk, hogy a globális klímaváltozás miatt egyre többen halnak meg, de ez nem így van – állítja a dán környezeti szakértő. 1920-ban a klímaváltozás következtében körülbelül 500 ezer ember halt meg, de azóta ez a szám drasztikusan ment lefelé, 2020-ra 14 ezerre csökkent. Természetesen minden egyes eset tragédia – mondja –, de az adatok azt mutatják, hogy ha sokkal fókuszáltabban, megfelelő akciótervekkel védekezünk e katasztrófák ellen, sokkal kevesebb embernek kell meghalnia ezek miatt. Mivel folyamatosan az éghajlati problémákra koncentrálunk, ez eltereli a figyelmünket más területektől, például a politikai konfliktusokról, az oktatásról, az egészségügyről vagy az élelemhiányról. Ha megkérdezünk egy szegény országban élő embert, ő valószínűleg nem az éghajlati problémát fogja legnagyobb gondként említeni, hanem azt, hogy a gyermeke éhezik.
Mit kellene akkor tennünk a klímaváltozással kapcsolatban? – tehetjük fel a kérdést. Először is – mondja Lomborg – fel kell ismernünk, hogy a jelenlegi koncepciónk nem reális és nem fenntartható. Drága politikát követünk, és nem érjük el vele a célokat. Mindhárom szakember egyetértett abban, hogy a ráfordított pénzeket sokkal jobban kell hasznosítani, és akkor komolyabb előrehaladást tudunk elérni. Most ugyanis több ezer milliárd dollárt költünk el klímapolitikára, de igazából eredménytelenül, és ha nem parancsolunk megálljt ennek a téves politikának, valószínű, hogy még rosszabb helyzetet idézünk elő.
Látnunk kell, hogy a megújuló energiaforrások nem fogják megoldani rövid időn belül a problémát, a nap és a szél vagy az elektromos energia nem a megfelelő út – mondták a szakértők. Németországban például átlagosan körülbelül 5 napot fúj a szél egy hónapban, ez nem biztosít elegendő energiát. Az energiának több mint 80%-át még mindig a fosszilis tüzelőanyagokból nyerjük. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is jelentősen csökkentette a kibocsátásait, ami egyrészt a palagáznak köszönhető, másrészt annak, hogy Ázsiába – elsősorban Kínába – helyezték át a termelő iparágakat. De természetesen ez nem egy fenntartható megoldás.
A klímapolitikánál is – mint minden másnál – figyelembe kell vennünk a költségeket és az ebből megvalósuló eredményeket, a hasznot – véli Lomborg. Folyamatosan az éghajlat által okozott problémákon van a hangsúly, pedig a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése miatt felmerülő kiadások is nagyon magasak. A klímapolitikával járó költségeket meg kell fizetnünk, és ezeket a terheket elsősorban a szegények viselik, mert ők a bevételük nagyobb részét költik energiára, így az energia-áremelések is őket terhelik leginkább. A nagyon drága megoldások nem fognak minket eljuttatni sehova, mert ha csak a drága energiafajtákat használhatjuk, az magasabb költségeket von maga után, ez pedig csökkenti a gazdasági növekedést.
A szén-dioxid kibocsátást bizonyos mértékben valóban csökkentenünk kell, de nem teljes mértékben – állítja Lomborg. Ezt egy jól kidolgozott szén-dioxid-adó útján kellene megtennünk, amit világszinten össze kell hangolnunk. Az adó lassítaná ugyan kicsit a gazdasági növekedést – hiszen ez az energiaárak emelésének elkerülhetetlen következménye – és így a következő évszázadokban ez valamivel szerényebb jólétet eredményezne, de a mérsékeltebb hőmérséklet-emelkedés a következő évszázadokban kevesebb éghajlati kárhoz vezetne. Nem szabad viszont néhány éven belül teljesen megszüntetni a szén-dioxid-kibocsátást, mert akkor a költségek olyan szinten megemelkednek, amit már nem tudunk kezelni.
Okosabb megoldásokat kell találnunk a probléma kezelésére – hangsúlyozták a szakemberek. Annak idején, amikor az olajárak az egekbe szöktek, sorra jöttek az innovatív ötletek, tehát most sem kellene drámaian félnünk a klímaváltozástól, hanem jó ötletekkel kellene előállni – véli Lomborg. Az éghajlatváltozással foglalkozó közgazdászok egyetértenek abban, hogy a zöldinnováció jelenti a legjobb befektetést, és ha a zöldenergiát sikerül olcsóbbá tenni a fosszilis energiánál, akkor nem csak a gazdag országok, de a többi is át fog állni erre. Persze, lehet, hogy mindez egy-két évtizedbe is beletelik majd.
A dán szakember azt javasolja, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz, mint ahogy ezt tanácsolják a társadalomtudósok is. Erre sokszor volt már példa a történelem során. Például a 70-es években, amikor mindenki az éhezéssel foglakozott, nem az volt a megoldás, hogy elküldjük a megmaradt ételeket a szegényeknek, hanem gyorsan termő magokat vittek ezekbe az országokba, hogy gyors eredményt érjenek el. Lomborg szerint ma is ilyen innovációban kell gondolkodnunk.
Az is nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, nem a klímaváltozás az egyetlen globális probléma. Ha sikerül növelni a szegényebb országok, térségek jólétét, ellenállóképességét, többet tudnak a klímaváltozásra való alkalmazkodásra és a fejlesztésekre költeni, és kevésbé lesznek kiszolgáltatottak.
A szakemberek szerint nem szabad az egyénre hárítani a felelősséget, és állandó félelmet és pánikot kelteni, hanem közösen kell megtalálnunk a lehetőségeket, kidolgozni a szakpolitikai megoldásokat és jobbá tenni a világot. Ehhez azonban fontos, hogy megnyugodjunk, és ne dőljünk be a média keltette hisztériának, hanem a tudományos adatokra támaszkodva keressük a lehetőségeket.
