Olvasási idő: 3 perc

Általános iskolásokkal foglalkozó pedagógusok találkoztak a miskolci MCC-ben, hogy a tehetségről, annak felismeréséről és gondozásáról beszélgessenek, és megosszák tapasztalataikat egymással. Segítségükre volt ebben a téma szakértőjeként Setényi János – az MCC Tanuláskutató Intézetének vezetője –, aki szerint az egyes nemzetek között nem a tehetségek eloszlásában van különbség, hanem abban, hogy mennyire tudjuk a tehetséget ápolni, gondozni vagy mennyire fojtjuk el azt.

A tehetség olyan, mint a kagyló – állítja a tanuláskutató. Amikor a kagylóba egy homokszem kerül, és megsebzi a kagyló húsát, az védekezésül körbenövi ezt a kívülről bekerült furcsa dolgot, így alakul ki az igazgyöngy. A tehetség valamiféle különleges nyitottság, képesség, valamilyen sebző állapot. Bár a kiemelkedő tálentumot ma is valamilyen rejtélyes dolognak tartjuk, nincs benne semmi romantikus, és gyerekkorban igazán nem is örül senki annak, ha szuper tehetségként tekintenek rá, hiszen a gyerek a közösség része akar lenni, együtt akar lenni a társakkal, és nem kitűnni, vagy másnak lenni, mint a többi. Minden azon múlik, hogy a környezet, a család, az iskola, hogyan segíti a gyereknek feldolgozni ezt a különleges képességet.

A szakember szerint mi, magyarok jók vagyunk a tehetség felismerésében, hiszen már óvodáskortól mérjük és vizsgáljuk azokat a készségeket, amik a tehetség-azonosításhoz szükségesek, viszont még fejlődnünk kell a tehetség hasznosításában, gondozásában. Felmérések mutatják, hogy a tehetségeloszlás nagyjából egyenletes, hiszen arányait tekintve minden népnél ugyanannyi kiváló képességű embert találunk, de sok minden múlik a tehetség-menedzsmenten. Valahol mindent megadnak a tehetségnek, mert a túléléshez, a fennmaradáshoz ez szükséges, máshol pedig elnyomják, lefojtják a tehetséget. A régi paraszti társadalmakban például nem nagyon tudtak mit kezdeni a kiemelkedő tehetséggel, hiszen ott minden dolgos kézre szükség volt. A falu tanítója, illetve a pap vagy a lelkész volt az, aki felismerte a tálentumot a gyerekben, és az ő ösztönzésére esetleg engedték a szülők, hogy a gyerekük továbbtanuljon. Ma is sokat számít, hogy támogató-e a családi háttér és az iskola a tehetség kibontakoztatásában.

A tanuláskutatótól azt is megtudtuk, hogy míg korábban a tehetséget a magas IQ-szinttel azonosították, addig ma már inkább az intelligencia, a kreativitás és a motiváció hármas egysége jelenti a tehetséget, ami nem azonos a „jótanulósággal”, hiszen számos olyan dologban lehetünk sokkal jobbak a többieknél, amit az iskolában nem mérnek.

Setényi János szerint Magyarországnak nagyon fontos, hogy felismerje és gondozza a tehetségeket, hiszen ez egy olyan hozzáadott érték a társadalomban, amire tudunk építeni hosszú távon is. Az MCC ezért is tölt be fontos küldetést, hiszen az itt végzettek nagy része egyszer vezető lesz, és olyan helyeken kell majd helytállniuk, ahol a közösségért, szűkebb és tágabb hazájukért, az egész Kárpát-medence sorsáért tenni tudnak.