Vállalkozói ötletek, inspiráló prezentációk és valódi sikerek – ilyen lehetőségeket ragadhatnak meg azok a diákok, akik a Fiatal Tehetség Programban tanulnak.
Innovatív vállalkozási ötletek és fiatal tehetségek bemutatkozása állt a középpontban a „Tedd jobbá a városod!” elnevezésű FIT Kihívás szegedi döntőjén, amelynek az MCC szegedi képzési központja adott otthont. A rendezvényen több város – köztük Arad, Békéscsaba, Kecskemét, Szolnok és Szeged – diákcsapatai mutatták be üzleti koncepcióikat egy szakértői zsűri előtt, rövid prezentációk keretében.
A nap során a résztvevők kreatív megoldásokkal, átgondolt üzleti tervekkel és pénzügyi elképzelésekkel bizonyították vállalkozói szemléletüket, miközben a zsűri szakmai kérdésekkel és értékeléssel segítette fejlődésüket. A verseny lehetőséget teremtett arra is, hogy a fiatalok megmutassák innovatív gondolkodásmódjukat, és inspirációt merítsenek egymás ötleteiből.
A döntő végén a zsűri az UP! Szolnok csapatát hirdette ki győztesnek, akik jutalmul egy többnapos fiumei kirándulást nyertek. A szervezők ugyanakkor minden résztvevő csapat teljesítményét elismerték: a diákok értékes ajándékcsomaggal és élményekkel gazdagodva térhettek haza.
A Fiatal Tehetség Program résztvevői számára az ilyen események nemcsak versenyhelyzetet, hanem valódi fejlődési és kapcsolatépítési lehetőséget is jelentenek.