Olvasási idő: 2 perc
A Mathias Corvinus Collegium Vezetőképző Akadémiájának hallgatói 2025 tavaszán egyedülálló lehetőséget kaptak arra, hogy személyesen is megtapasztalják a kínai kultúra, tudományos élet és technológiai innováció világát. A tíznapos kínai tanulmányút második szakasza Pekingbe vezetett, ahol az akadémisták gazdag és intenzív program keretében ismerkedhettek meg Kína történelmével, fejlődési stratégiáival és a magyar-kínai kapcsolatok egyes állomásaival.
A pekingi látogatás során kiemelt szerepet kaptak a kulturális élmények: a hallgatók bejárták a Tiltott Város monumentális épületegyüttesét, és felfedezték a Császári Nyári Palota festői kertjeit is. A Kínai Nagy Fal megmászása pedig nemcsak fizikai kihívás, hanem szimbolikus élmény is volt, amely Kína történelmi jelentőségére irányította a figyelmet.
A program során az akadémisták találkoztak a BISU (Beijing International Studies University) magyar szakos hallgatóival, ahol a nyelvi és kulturális párbeszéd került fókuszba. A Liszt Intézet Magyar Kulturális Központban a diákok betekintést nyerhettek abba is, hogyan jelenik meg a magyar kultúra a kínai főváros szívében.
A tudományos és gazdasági ismeretek elmélyítését több intézményi látogatás is segítette. A Tsinghua Egyetem CISS intézetében a nemzetközi kapcsolatok aktuális kérdéseiről hallgattak meg előadást, míg a Renmin Egyetemen Kína hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiáiról, különös tekintettel a „kamatos kamat” szemléletre kaptak átfogó képet. Emellett a hallgatók a CCG (Center for China and Globalization) munkájába is bepillantást nyerhettek.
A technológiai innovációk világába az Apollo önvezető taxik fejlesztésein keresztül kaptak betekintést, valamint a Xiaomi új elektromos autógyárának látogatása során testközelből is megismerkedhettek a jövő mobilitási megoldásaival.
A tartalmas napokat egy tradicionális kínai teaszeánsz koronázta meg, ahol nemcsak az ízekkel, hanem a keleti szertartásosság mélyebb jelentésével is megismerkedhettek a résztvevők.
A pekingi szakasz méltó folytatása volt az MCC Vezetőképző Akadémiája által kínált tapasztalati tanulásnak: egyszerre bővítette a résztvevők látókörét, erősítette a nemzetközi megértést, és hozzájárult a jövő vezetőinek formálódásához.