Olvasási idő: 2 perc

2026. március 10. és 13. között a Társadalom- és Történelemtudományi Iskola hallgatói négynapos Anglia tanulmányúton vettek részt az Alkotmánypolitikai Műhely szervezésében. Az utazás középpontjában a Lordok Háza működésének, valamint a jelenlegi és lehetséges reformjainak bemutatása állt.

 

A szakmai programok sora Lord Nigel Biggar előadásával indult, aki tapasztalatain keresztül ismertette a csapattal a Lordok Házának működését. Ezen felül kitért az Egyesült Királyságra jellemző privát klubok közösségépítő és politikai szerepére is. Majd egy vezetett látogatás következett a Westminster-palotában.

Délután a University College London-on beszélt a hallgatóknak Meg Russell, elsősorban a Lordok Házáról készített meghatározó kutatásáról, valamint a lehetséges reformjavaslatokról és valószínűségükről. A napot Lord Norton of Louth zárta, aki az elmúlt évtizedek brit Parlamentet érintő reformjait mutatta be a csoportnak.

Másnap – az utazás csúcspontjaként – a hallgatóknak lehetőségük volt megtekinteni a Lordok Házának működését is. A szóbeli kérdések óráján (Question Time) láthatták a Ház önszabályozását: az előre megadott kérdésekre szánt tíz-tíz percben nem volt meghatározott felszólalói sorrend, hanem a szólni kívánok egymással versengtek a lehetőségért.

A látottak keretezésében délután segítséget nyújtott a nemrég visszavonult Lord Attlee – Clement Attlee miniszterelnök unokája –, akit a Lordok Házában eltöltött éveiről kérdezhettek a hallgatók. Szintén előadott Richard Johnson, a Queen Mary University kutatója a Parlamentet érintő változásokról, illetve Stephen Tierney, a Lordok Házának alkotmánnyal foglalkozó bizottságának tanácsadója.

Összességében egy rendkívül tartalmas, egyedülálló szakmai programokat magába foglaló utazáson vettek részt a hallgatók, amely során a Lordok Házával kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudásra is szert tehettek.