Olvasási idő: 4 perc

2021-ben a vírushelyzet ellenére a Mathias Corvinus Collegium diákjai újra megszervezték a Bonus Intra Országos Történelemversenyt, immáron 11. alkalommal. Ebben az évben a verseny témája Nándorfehérvár 1521. évi elestének 500. évfordulója alkalmából a török-magyar kapcsolatok 1389 és 1521 közötti korszaka volt.

A több mint 140 középiskolás jelentkező közül 30-an jutottak tovább az esszéfordulóba, ahonnan a legjobb tíz dolgozatot író diák kvalifikálta magát a döntőbe. Április 11-én a járványhelyzetre való tekintettel erre online formában került sor. A Zoomon bekapcsolódó versenyzőktől kiváló előadásokat hallhattunk többek között Nándorfehérvár és Galambóc ostromáról, a Hunyadi János vezette hosszú hadjáratról és a tűzfegyverek fejlődéséről a tárgyalt korban.

„Annak ellenére, hogy a döntőnket idén online kellett megvalósítanunk, nem szerettük volna, hogy ez a színvonal vagy a verseny hangulatának rovására történjen. Mindent megtettünk, hogy a szakmaiság a zsűri és a versenyzők részéről is meglegyen, biztosítva a legjobb technikai hátteret az érvényesüléshez. Döntőseink a nyugodt otthoni környezetből jelentkeztek be virtuális versenyünkbe, ugyanakkor a prezentációjukat megelőző időszakban külön erre a célra létrehozott online szobában ismerkedhettek meg egymással, illetve az MCC felépítésével, mindezt pedig játékos módon, a szervezőtagok társaságában.” –fogalmazott Szabó Imre, a Bonus Intra idei főszervezője.

A bejelentkező szakmai zsűri idén is neves történészekből állt össze: dr. Hahner Péter, a PTE BTK Újkortörténeti Tanszékének egykori vezetője, a Rubicon Intézet főigazgatója; dr. Pálosfalvi Tamás, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a tárgyalt kor szakértője; valamint Vörös Károly mestertanár, a Veresegyházi Katolikus Gimnázium történelem-, illetve hittantanára. A tisztelt zsűri tagjai próbára tették a versenyzők tudását szakmai kérdéseiken keresztül, valamint értékelték az azokra adott válaszokat, mindenekelőtt pedig az előadott prezentációkat. Döntésük alapján az országos verseny győztese Antal Dániel, a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium végzős diákja lett.

A XI. Bonus Intra Országos Történelemverseny dobogósai:

I. helyezett: Antal Dániel - Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely)

II. helyezett: Balogi Eszter - Petőfi Sándor Gimnázium (Budapest I. kerület)

III. helyezett: Bodorkós Marcell - Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (Zalaegerszeg)

A döntőbe került diákok egyaránt értékes tárgyi nyereményekben részesültek, több döntőbe jutott diák automatikusan felvételt nyert az MCC Középiskolás Programjába, míg a győztesnek lehetősége nyílik az MCC Egyetemi Programjának Juniorképzésében folytatatni tanulmányait a gimnázium után.

Gratulálunk minden díjazottnak!

Fotók: Holla Dániel